Alsós koromban még nagyon vártam ezt a napot, ám ahogy teltek napok, hetek, évek, egyre kevésbé. De eljött, mert így van rendjén. Sosem szerettem, ha valamitől búcsúzni kellett. Legyen az akár az utolsó nyári nap, az utolsó tulipán, a hóember a tavasz elején, vagy egy izgalmas könyv utolsó lapjai. Most mégis búcsúzom. Búcsúzom a megszokott iskolapadoktól, a termektől, a tábláktól, melyek felelésekkor oly nagynak és üresnek tűntek, ám most a VAKÁCIÓ betűivel tarkállanak. De legfőképpen tanárainktól és diáktársainktól.

Kedves Nevelőink, tudják: nem csupán búcsú ez, de köszönet is. Köszönjük azt a sok munkát, türelmet, odaadást, szorgalmat, amivel segítettek minket az évek alatt. Köszönjük az élménydús kirándulásokat, a játékos órákat-mert igen, olyanok is voltak!-, és a jó tanácsokat.

A levelek megsárgulnak, lehullnak; a tulipán elnyílik; a hóember elolvad; a könyv becsukódik, mi pedig továbbállunk. Búcsút intünk mindennek, ami itt biztonságot nyújtott, kényelmes volt, ismerősként tekintett ránk. De attól, hogy nem leszünk itt, ez még megmarad puha fészeknek, biztos alapnak, emlékek és titkok őrzőjének, iránytűnek. Apró, de tiszta hangnak, ahogy néha osztályfőnököm énekelt az órán. A hangnak, ami a lelkünkben zeng tovább.

Búcsúzunk, de mindez velünk marad akkor is, ha … egyszer minden véget ér.

Társaim és magam nevében mondom: én iskolám, köszönöm!

Szeglet Liliána 8.b
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola