A koncert helyszíne a Keresztury ÁMK volt, a város túlsó végén. A barátnőmnél és a nővérénél kellemesebb társaságot azonban nem tudtam elképzelni, így a távolság fel sem tűnt. Odaérkezésünkkor a Keresztury ÁMK majdhogynem tátongott az ürességtől. Az előzenekar is csak hangolt, így leültünk a teremben. A két ajtón beszűrődő fényen kívül sötétség uralkodott. Az előadóterem közepén, közvetlenül a színpad előtt pár lány mozgolódott csupán a hangolás által keletkezett ritmusra. Az előzenekar alatt az első sorba álltunk, hogy még a tömeg megérkezése előtt jó helyet foglaljunk el, és onnan élvezhessük majd a koncertet. Az első zenekar csupán pár számot adott elő, de mivel nem túl népszerű együttesről van szó, a közönség nem lelkesedett eléggé.

Nem sokkal azután, hogy az említett zenekar levonult a színpadról, a várva várt együttes lépett a helyére. Bár abban az időben nem voltam a legnagyobb rajongója a Kiscsillag nevű zenekarnak, az énekes, Lovasi András a kedvenc magyar ajkú előadóművészeim közé tartozik. Tehetségét igazolja, hogy 2010-ben Kossuth-díjban részesült. Mindössze 43 évesen vehette át, ezzel ő a magyar könnyűzene legfiatalabb díjazottja. Pontosan előtte foglaltam helyet, mondhatni egy karnyújtásnyira.

Az első néhány zeneszám után döbbentem csak rá, mennyire megszaporodott a résztvevők száma, amint hátrapillantottam. Örömmel fogadtam, hogy egy-két dal kivételével az összes ismerősnek hangzott. Amint egy népszerűbb, általam is kedvelt következett, lelkesen csatlakoztam az ujjongó tömeghez, amely immár zsúfolásig töltötte meg a piciny termet. Az együttes alternatív zenét játszik, dalszövegei elvontnak mondhatóak. Felváltva adtak elő dallamosabb, meghitt és kifejezetten tombolásra szánt dallamokat. Szívesen fogadtam, hogy a tömegben egyre több ismerős arcot véltem felismerni. Ebben a családias hangulatban többször is megfordult a fejemben, hogy milyen kár lenne ezt a szép estét otthon, egyedül, a megszokott monoton cselekvések közepette eltölteni.

A sokadik zeneszám után először a lábamban, majd a torkomban érzett fájdalommal nem törődve élveztem ki a gitár utolsó pengését, a dob legvégső ütemeit és az énekes mély hangjának duruzsolt. Legkedvesebb momentumaim közé tartozott, amikor egy fiú, aki aznap ünnepelte születésnapját, a színpadon a mikrofonba énekelhette kedvenc zeneszámát, majd ebben az extázishoz közeli állapotban a tömeg magasba emelt kezeire helyezte testsúlyát.

Ha manapság véletlenül felcsendül az együttes egy dalának dallama, örömmel emlékezem e spontán, boldog éjszakára. Ha pedig a körülmények engedik, néha talán még hasonlóan is fejezem ki örömömet, mint ezen a csodálatos koncerten.

Nagy Sára (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium