Csípős, téli éjszaka
Erősen dobogó szívvel ébredt. A Hold világított egyedül a sötét szobában. Felült az ágyán. Az éjjeliszekrényéhez nyúlt, mindig ott tartotta a telefonját. A képernyő fénye szúrósan világított a szemébe. Két óra harminchét perc. Miért ilyen éber? Az ébresztőig még egy, kettő, három… majdnem négy óra maradt hátra. A szomszéd szobából halk beszélgetés szűrődött át. Minden más hangforrást kizárt maga körül. Fülelt, de pár szót kivéve nem hallott tisztán semmit. Majd rövid idő múlva a szomszéd ajtó hatalmasat csattanva becsapódott, ezt követően léptek nesze hallatszott, végül a bejárati ajtó hasonlóan erőteljes becsukása következett. Kérdések ezrei kezdtek keringeni a fejében. Az ember valóban meg tud álmodni valamit? Vagy az egészet csak bebeszéljük magunknak? Igen, véletlen lehet az egész. A jövőt senki sem ismerheti. A szomszéd szobából ismét hangokat hallott. Orrfújás. Szinte hallotta a padlóra zuhanó könnycseppek szívszaggató zuhanását. A fiúra gondolt. Arra a fiúra, akit a hétvégén ismert meg. Mit csinálhat most? Micsoda kérdés, természetesen alszik. Ki az az elvetemült, aki hétköznap ilyentájt ébren van? Eszébe jutott, hogy milyen erős. Mikor vele volt, azon ritka pillanatok egyikét élte át, mikor biztonságban érezte magát. Elképzelte, hogy ezentúl minden délután az iskola kapujában várja. Virággal, vagy anélkül. Részletkérdés. Minden nap találkoznak. Hetek, hónapok, évek telnek majd el. Kinövik az iskolát, együtt vonatoznak az egyetemre vagy dolgozni, ahogy jön. Egy picike albérletben laknak majd, összeházasodnak és gyerekeik születnek. Minden idilli lesz, és filmbe illően giccses. Míg egy nap a férfi hazajön, szemében gyűlölettel és váddal, nem is ő lesz igazán. A szeme ugyanúgy kedvességet áraszt majd, nem úgy a szavai. És ő minden éjjel sírni fog, és minden nap reménykedni, hogy mindez csak átmeneti állapot. Hiszen semmi sem tart örökké. És valóban nem tart örökké. Ugyanúgy csapódni fog az ajtó és ugyanúgy könnyek pattogása hallatszik a parketten.
Gondolta, át kellene menni a másik szobába. De túl gyenge volt hozzá. Kinézett inkább az ablakon. A Hold ugyanolyan intenzitással ragyogott. Persze, azért van, ami tényleg sohasem változik.
Nagy Sára (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Tartalom megosztása: