Reménysugár

Kora, tavaszi este,
Alszik a táj, nyugodt, csendes.
A falevelek lágyan suhognak,
S a madarak elbújnak.

Ő jön, s megtöri a csendet,
Kusza gondolatok közt némán elvesz.
Háta mögött hagyta az űrt,
S a fa alá letelepült.

Békére, magányra vágyott,
Kedvelte e csendes kis világot,
Mely békében gazdag volt, s ékes,
Nem lelte helyét lelki veszélynek.

Hallgatta a természet halk játékát,
Érezte frissen nyílt virágok illatát.
Ámultan nézte a naplementét,
Az lassan eltűnt, nem jött vissza többé.

Az ég beborult, sötét lett.
Csak egyetlen csillag ragyogott az égen.
Tudom ő volt az, a reménysugár,
Mely kísérni fog egy életen át.

Németh Petra (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium