A néphagyomány szerint november 30., András napja a disznóvágások kezdete, nem véletlenül kapta a nevét erről Disznóölő Szent András. Egykoron a család jólétét azon mérték, tudtak-e év végén disznót vágni vagy sem.
Ezen a télen decemberben volt nálunk disznóvágás. Én sajnos nem tudtam jelen lenni, mert iskolában voltam. Igaz, reggel láttam, amikor hozták az állatot leölve, a torka nagyon véres volt. Szegény!

A disznóvágás régen nagy eseménynek számított,akárcsak ma! Sok munkás kéz kell hozzá! A férfiak a leölt disznót feldarabolják, közben az asszonyok készítik a reggelit, ami általában a finom húsból és májból készül. Aztán elkészítik a kolbásznak, hurkának valót, rizst főznek, fűszereket kevernek hozzá. Nyersen meg kell kóstolni, mert ekkor még lehet javítani rajta. Tavaly a töltésnél én is segítettem.

Este, amikor elvégeznek, akkor jön a nap fénypontja: a disznótoros vacsora. Én ezt szeretem a legjobban, mert ehetek sült kolbászt. Kedvencem a szalonna is. A hagyományos disznótoros vacsora: húsleves, húsos (toros) káposzta, sült kolbász, hurka, fánk (nagymamám ilyenkor is szokott sütni).

 Nagypapám otthon füstöli a kolbászt, szalonnát. Ezek a füstölőben egymás mellett, a parázs fölött lógnak, szívesen beleharaptam volna valamelyikbe!

Szerintem a disznóvágás fárasztó, néha gusztustalan munka, ahol a férfiak bizony elég sokat isznak.

Régen a disznótor jó alkalom volt az adománygyűjtésre. A gazdához verseket mondó, jelmezbe öltözött fiatalok mentek, hogy kóstolót kapjanak.

Kuba Jázmin 4.a
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola