Együtt! Ez a kulcs szó. Mindenhol megjelenik, mindenhol ott van ez a szó. Mégis mi emberek ezt nem vesszük figyelembe. Átlépünk felette, lapozunk egyet a könyvben. Állítom, az se tűnne fel senkinek, ha az utca közepén lefeküdnék a földre, mert csak elsétálunk egymás mellett. De ha belegondolunk, hiányzik. Mi is? Az egymáshoz fűződő mély, emberi viszonyulás. Meg természetesen az önzetlen elfogadás.

Ha az ember becsukja a szemét, és bekapcsolja a fülébe a kedvenc zenéjét, végre egy kellemesebb világban találhatja magát. A meghitt sötétségben, ahol nincs más, mint béke és nyugalom. Nincs az a felkavaró zűrzavar, ami akkor lepi meg az embert, ha kinyitja a szemét. Zűrzavar! Máshogy nem lehet ezt megfogalmazni. Felkavaró! Sőt néha már kétségbeejtő. Körülöttünk minden körbe-körbe mozog? Vagy ki tudunk lépni a körből, és egy egyenest kezdeni, amiben mi válogathatjuk meg, hogy kik lépnek be?! Egy egyenest, amit mi tartunk az irányításunk alatt. Nem avatkozik bele senki, sem a sors, sem a körülöttem élők.  

De jól is hangzik, mennyivel jobban, mint a körmozgás! A fizikában is könnyebb az egyenes mozgást számolni. Ott minden olyan simán megy, és az a furcsa, hogy nem unalmas.  Vagy egy sakk-meccs, amit kicsit másképp játszanak. Milyen érdekes hasonlatok az életre, egyszer egy fizikai körmozgás, majd egyenes mozgás… gyorsuló vagy egyenletes, de egyenes. Ezek után már sakk-meccs. Nem is tudom, melyik a legmegfelelőbb!

Én személy szerint az életet egy sinus- vagy egy cosinus-függvényhez is tudnám hasonlítani. Egyszer a csúcson, majd a padlón. Néha meg közötte, egyenletesen mozogva. Ha úgy nézzük, mindben van igazság.

Mindenki megtapasztalja a padló keserédes ízét. Mindenki megismerkedik a gravitáció törvényével, amit még a képzelet is csak kisebb időre tud átlépni. Nem elég erős az ember egyedül, ezért is van az a szó, együtt! Mennyivel könnyebb úgy bármit is megcsinálni?!

Az irodalomban is kell a főhősnek a motiváció, hogy a célját véghez tudja vinni. Mindig van a hős mellett egy jóságos keresztanya, vagy egy társ, aki segíti. Még a legegyszerűbb mesékben is az volt mindig a cél, hogy ne maradjon senki egyedül. Még a rút boszorkánynak is mindig volt társa, pl. a fekete macskája. Ez is azt bizonyítja, hogy nem jó egyedül.

Ehelyett ma már minden így megy. Oldd meg egyedül, tudd egyedül, csináld magad! Mert az emberek mostanra hozzászoktak ehhez.

Vajon visszatérhetünk a mesék egyszerű, de varázslatos világához?
 
Hancz Helén & Karvalics Réka (13.a)  
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium