Kedden reggel nyolc óra körül mondtunk ideiglenesen búcsút Zalaegerszegnek. 

Útvonalunk: Söjtör – Pusztaszentlászló – Kehida – Zalaszengrót volt.

Rövid utazás után megérkeztünk Söjtörre, ahol a Deák-kúriát tekintettük meg.

A kúria rövid története: Deák nagyapja építtette kvártélyháznak, de a hadseregnek nem volt szüksége rá, így eladták, Deák Gábor vette meg. Ő fejezte be a kúria építtetését. Viszont idővel Deák Gábor is el akarta adni, de a vármegye nem vette meg, így családjával mégis beköltözött az épületbe. Később idősebb Deák Ferenc örökölte meg. Itt született Deák Ferenc is, akinek édesanyja a szülés után meghalt. Deák ezután Zalatárnokra került rokonaihoz, édesapja és testvérei pedig Kehidára költöztek. 1803 után nem nagyon volt lakója az épületnek. Később különböző hivatalok működtek itt, majd 2003-tól a restaurálás után Deák Ferenc Emlékházként funkcionál.

 

 

Innen utunk Pusztaszentlászlóra vezetett. Deák Klára és a férje, Oszterhueber József kastélya található itt. Deák Ferenc maga 1854-től ’70-ig, májustól novemberig, a szüreti ünnepségig tartózkodott itt, nyári rezidenciájául szolgált. Az ottléte alatt mindig történt vele valami különleges. Egyszer Hajnal Jancsi betyár és bandája támadta meg a kastélyt, és elvették tőle a Batthyány gróftól kapott órát. Deáknak ez nem tetszett, és visszakövetelte a tárgyat, amit nem kis megkönnyebbülésére vissza is kapott. Az óra Deák halála után a Nemzeti Múzeumba, majd a Parlamenti Múzeumba került, ahol kiállították, de onnan ellopták az órát, csak a lánca maradt meg.
 

Deák kevéssé szeretett utazni, ezért azt vallotta, hogyha valaki szeretne tőle valamit, akkor az illetékes személy látogassa meg őt. Így fordult meg a kastélyban jó néhány nemes úr és hölgy, aki beírta a nevét a történelembe, mint például Festetics Mária, aki főként Deák rábeszélésére lett Erzsébet királynő udvarhölgye.

 

 

Folytattuk tovább utunkat, mégpedig Kehidára. Itt ismét egy kúriát tekinthettünk meg, amit Hertelendy Gábor építtetett, majd leánya, Anna és férje, Deák Gábor örökölt. Házasságuk nem volt sikeres. Anna el is hagyta férjét, nagyvilági életet élt, de sosem váltak el. Anna adóssága gyermekeire szállt, amit idősebb Deák Ferenc vállalt magára. 1820-tól Deák Antal és Ferenc lakott itt, majd a XIX. század végén egy zsidó testvérpár alakíttatta át az épületet. Eztán a Károli családé lett a birtok, de a környezetéhez tartozó telkeket az állam vásárolta meg. 1927-től Mezőgazdasági gazdaképző iskola épült a kúria mellett, amihez tartozott két szolgálati lakás, amiben a pedagógusok laktak, a kúriában pedig az iskola igazgatója éldegélt. Nem sokkal később szakmunkásképző, majd általános iskola lett belőle, de mivel a gyermekek száma egyre csökkent, így az is megszűnt. 2003-tól a kúria a Deák kiállítás részévé vált. Néhanapján a bíróknak konferenciát is tartanak itt.
 

Miután idősebb Deák Ferenc meghalt, két testvére, Klára és Antal idehozta a gyermek Ferencet, és ők nevelték tovább. Antal különböző helyeken taníttatta őt. A gimnázium elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott, majd Pesten jurátus lett. Közben megismerkedett és barátságot kötött Vörösmarty Mihállyal, akivel bensőséges levelezést folytatott. Emellett a politikában is egyre nagyobb szerepet vállalt. Tevékenysége, cselekedetei egyaránt váltottak ki felháborodást és egyetértést is.
 

Egyszer még egy rablógyilkos mellett is mondott védőbeszédet, melyben kifejtette, hogy az az ember nem azért lett gyilkos, mert annak született, hanem a körülmények kényszerítették rá, hogy gyilkossá legyen. Ez ellentmondott a kor nézeteivel, s a bűnöst kivégezték.
 

Egy másik példával meg bebizonyította, hogy őt bizony nem lehet megvesztegetni: A királyi pár meg akarta őt ajándékozni valamivel, mert előre segítette a kiegyezést. Nem igazán tudták, hogy mit is adjanak neki, mert tudták, hogy Deák nem fogad el drága ajándékokat, ezért egy díszes keretben küldtek neki képet a koronázásról. A Deák a képet elfogadta, de a keretet visszaküldte a királyi párnak.
 

Idős korában gyámgyerekei gondozták, Vörösmarty Ilona, aki egyben a keresztlánya is volt, és Vörösmarty Béla, aki emellett foglalkozott az ügyeivel is.
 

Élete utolsó napjait egy piros karos, füles fotelben töltötte. Ebben is halt meg.
 

Vörösmarty Bélának Deák meghagyta, hogy halála után fizesse ki a tartozásait, és ami megmaradt, azt fordítsa jó célokra.

 

 

Kehidát elhagyva Zalaszentgrótra utaztunk, ahol kívülről megtekintettük a Batthyány-kastélyt. A keleti homlokzaton a latin nyelvű, disztichonban írt kronosztikon így szól: sIC eX annosIs sVrgVnt noVa teCta rVInIs haeC sI non pLaCent, faC Meliora, LICet! Magyarul: „Így emelődnek a régi romok üde épületekké, ha nem tetszik az új, rakjál mást a helyébe!” A nagybetűk egyben római számokat is jelölnek (MCCCCCCLLLXVVVVIIIIIII), melyek számértéke a kastély építési évszámára utal. Itt Deák és Batthyány közreműködésével megalakult a Védegylet Zala megyei egylete. Ennek következtében a hölgyek eldöntötték, hogy csak honi anyagból, kékfestőből varratnak/készíttetnek maguknak báli ruhát.

 

Zalaszentgrótot elhagyva visszatértünk Zalaegerszegre, ahol egy kiadós, késői ebéddel vártak minket a Gyuri csárdában.

 

Ezzel véget is ért a túránk, de úgy érzem, hogy rengeteg új és hasznos információval lettünk gazdagabbak.