Péntek reggel kilenc körül indultunk az iskolától két kisbusszal. Hamar odaértünk, egyrészt, mert közel van Vonyarcvashegy Zalaegerszeghez, és mert a hangulat is nagyon jó volt. A szálláson csak annyi időt töltöttünk, amíg kipakoltunk és körülnéztünk a nyaralóban, ami a Dávidéké volt. Egy kicsit később lementünk a partra, és egy keveset játszottunk a játszótéren. Majd mikor mindenki megéhezett, megkérdezték a tanárok, hogy hova menjünk étkezni. Hosszas tanakodás után megszületett a döntés. Visszamentünk a buszokért a szálláshoz, és indultunk is a Peti pizzázóba enni. 

Ezt követően elindultunk Badacsonyba. Útközben megeredt az eső is, ami miatt nagyon fülledt és párás lett a levegő. Kicsit vártunk még a két kisbuszban, majd nekivágtunk meghódítani a hegyet. Hosszú gyaloglás után mindenki feljutott a hegy tetejére, ahonnan a panoráma csodálatos volt, szinte az egész Balatont be lehetett látni. Kicsit több időt töltöttünk itt a kelleténél, ugyanis két osztálytársunk lefele menet eltévedt, és őket vártuk körülbelül 20-30 percen keresztül. Lefelé betértünk egy borozóba, itt koccintottunk az egyik osztálytársunkra, Imire, mert előtte nap volt születésnapja. 

Amikor hazaértünk, nekiláttak a kísérőtanáraink vacsorát készíteni, mert már mindenki nagyon éhes volt. Finom pácolt csirkemellet ettünk és franciasalátát. Vacsi után pihentünk egy keveset, mert a túra nagyon kimerített bennünket, de azért arra maradt erőnk, hogy lemenjünk a partra egy játékterembe, ahol kipróbáltuk a léghokit és még egy labdás játékot. Az „alvás” egy kicsit érdekesre sikeredett, ugyanis az étkezőben tízen aludtunk egymás hegyén-hátán. 

Másnap reggel korán kellett kelnünk, mivel várt minket a híres Csodabogyós-barlang Balatonedericsen. Egy kis faháznál kaptunk felszerelést, amit elég viccesen osztottak ki, ugyanis a lányokat Barbie-nak, a fiúkat meg Bélának hívták. Már az elején rossz előérzetünk volt, ugyanis egy nagy dombot láttunk magunk előtt, és csak azon imádkoztunk, hogy ne kelljen felmászni a tetejére… De sajnos, ahogy gondoltuk, a barlang bejárata a hegy legtetején volt. Odáig bizony az út nem volt egy leányálom… Negyvenpercnyi séta után, amikor végre felértünk a hegyre, kaptunk egy kis időt, hogy kipihenjük magunkat, és hogy felvegyük a ruháinkat és a lámpával ellátott sisakjainkat. Mindenki nagyon izgatott volt már. Amikor már mindenki kipihente magát, és kis csinosan beöltözött, beállítottak minket libasorba, hogy meg tudjuk majd jegyezni, ki volt előttünk és mögöttünk. Lassan, de biztosan csapatokra bontva elindultunk a sötét mélység felé. A barlang nagyon érdekes volt, mivel megpróbálták természetes formájában meghagyni, így néhol igen szűk volt. 

A barlangcsarnokhoz érve Zsolt, az egyik vezetőnk elkezdett mesélni a barlangok keletkezéséről, hogy a kövek, amiken ülünk, a plafonból szakadhattak le. De ami nagyon tetszett, az az átlátszó krokodil volt. Mindenki tudja, hiszen ez egy alapvető tény, hogy Magyarországon is élnek barlangi krokodilok, amelyek növényekkel táplálkoznak a barlangban, és azért láthatatlanok, mert nem fotoszintetizálnak, mint a barlangi növények, és csak akkor van baj, ha a krokodil ott áll előtett és nem látod. És bizony sosem lehet tudni, mikor kapcsol át vegetáriánusból húsevőre. Miután már mindenki kinevette magát, folytattuk szűkölködős utunkat. A végére érve Zsolt előadta a kis egeres meséjét is. Mert az egyik cseppkő úgy nézett ki, mint egy egér, amit a farkánál fogva akasztottak fel, hogy soha ne érje el a másik érdekes cseppkövet, ami egy répára hasonlított. Visszamentünk a buszokhoz, leadtuk a ruhákat, amiket kaptunk, és elindultunk a szálláshoz. Összepakoltunk, és elmentünk feltöltődni egy étterembe, ahol kaptunk egy tányér levest, rántott húst és sült krumplit. 

Hazaindulva megálltunk Keszthelyen, ahol néhányan megetettük a hattyúkat és a kacsákat, míg a többiek fagyiztak, sétáltak vagy épp’ pihentek. Hazaúton a fiúk elaludtak, igaz a lányok i nehezen bírták, de azért látszott, hogy mi lányok strapabíróbbak vagyunk, mint a fiúk.