Mindszentysek bécsi kirándulása
2013 március 18 - hétfő
Pék Edit tanárnő egy biológiaóra után jelentette be, hogy szervez egy egynapos kirándulást Bécsbe még december elején, Mikulás előtt. Már aznap eldöntöttük, hogy megyünk, és a következő nap jeleztük, hogy szívesen részt vennénk az úton. Pár nap elteltével az útiköltséget is befizettük, hogy biztosan legyen helyünk. Előre le kellett foglalnunk a helyet. Elég jó helyet kaptunk, de nem a legjobbat, legalábbis szívesen ültünk volna máshova, de azt a részt jóval előttünk lefoglalták.
Már nagyon izgatottan vártuk a napot, amikor a saját világunkat magunk mögött hagyva elindulhattunk egy új, érdekes világba. Egy szombati napra volt kitűzve az indulás időpontja, kora reggelre. Háromnegyed hatra beszéltük meg a találkozót, és pontban 6-kor már indultunk is. Sötét volt az úton, ezért nem nagyon láttuk, hogy merre megyünk, vagy hogy milyen a táj. Amíg a többiek iskolába mentek, merthogy tanítási nap volt, addig mi épp’ úton voltunk Bécs felé. A határ után megálltunk egy rövid kis pihenőre. Egy panzióféleségnél szakítottuk meg utazásunkat. Voltak ott szobák, étterem egy kis bolt, na meg egy nagyon érdekesen kialakított mosdólehetőség. Úgy volt kialakítva az egész, mintha a vendég egy erdőbe csöppent volna. Erdei állatokkal volt telis-tele minden, az egész teret fák övezték. A mosdókba pedig kettő kijelölt helyen lehetett lejutni. Az egyik a megszokottabb verzió, ami nem más, mint a lépcső, a másik pedig a gyerekek örömére egy csúszda volt, amely pontosan beleillett a környezetébe.
A felfrissülés után folytattuk utunkat. 10 óra körül érkeztünk meg Bécsbe. Először a Maria Strasse- én kaptunk másfél órás szabadidőt. Az egy végtelennek tűnő hosszú utca, ami telis-tele van butikokkal és tömérdek sok emberrel. Összesen vagy 10 McDonald’s van abban az egy utcában, és egyfajta üzletből is található vagy 4 darab. Ámulva figyeltünk, fél 11-kor mekkora élet van abban az egy utcában, mint amikor a hangyák nyüzsögnek. Mindenki elkezdett vásárolni karácsonyra. Gondoltuk a barátnőmmel, akkor mi is szétnézünk. Annyit gondolkodtunk azon, hogy hova menjünk be, hogy a fele szabadidőnk lejárt. Betértünk az egyik Müllerbe, ahol néztünk fülbevalót. Amikor letelt a szabadprogramra szánt idő, egy múzeumba mentünk. A Szépművészetiben mi már jártunk tavaly osztálykiránduláskor, de még így is fedeztünk fel olyan dolgokat, amik akkor elkerülték a figyelmünket. Voltak dinók, kövek, amiket el akartunk vinni. Oh, gyönyörű szép kövek voltak azok! Kristályok, ametisztek, zafírok és még sok más. A múzeum után pedig a vásárba indultunk. Hosszas gondolkodás után elhatároztuk, hogy forró csoki helyett puncsot iszunk. Megkóstoltuk a puncsot, ami valljuk be, nem a mi ízlésünkre volt kitalálva. Nagyon rossz volt. Majd vettünk egy hot-dogot, hogy elvigye a puncs ízét, az bizony nagyon finom volt, csak az aljából felejtették el a virslit és a mustárt. Sétálás közben találtunk egy fát, amelyre szívek voltak felakasztva, és nagyon romantikusnak hatott az egész. Majd még beljebb hatolva a tömegbe, találtunk egy angyal-figurát, amelybe le lehet magunkat fényképezni. Nekünk sem kellett több, egyből kaptunk az alkalmon, és lefényképeztük magunkat. Olyan hatalmasnak bizonyult az egész karácsonyi vásár, hogy be se tudtuk járni az egészet. Amikor már kezdett sötétedni, a tanárok javaslatára bementünk Bécs belvárosába, ahol ismét szabadprogramot kaptunk. Csodálatosan ki volt világítva minden kis utca. Különféle díszekkel, és olyan jó hangulata volt az egész városnak, jó volt oda menni, nagyon jó. Betértünk a Swarowkszkiba, ahol huuu milyen dolgokat láttunk. Annyi minden került a szemünk elé, hogy nem tudtunk betelni a szépségével egyik ékszernek sem. Majd láttunk egy kis táblát, hogy van bent mosdó. Odabent minden csak úgy csillogott, villogott. Tiszta és kulturált volt, és ami a legfontosabb, ingyen volt. Mikor kimentünk, egy nő egy jó 15 centis csepp alakú, félig csiszolt félig durva tapintatú medált vetetett ki az egyik eladóval. Mi csak ámulva néztünk. Szánk tátva maradt, amikor megértettük, hogy megvette, de nem magának, hanem ajándékba.
Amikor a tanárok bejelentették, hogy indulunk haza, mindenki megörült, hiszen teljesen átfagytunk, és a lábaink is elfáradtak a sok sétától. A buszon hazafele alig volt hangzavar, mert mindenki pihent. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, és azon bánkódtunk, hogy miért nem jelentkeztünk az eltelt évek során. Hétfőn, amikor mentünk iskolába, a tanárnőnek hálánk jeléül, és mert szereti a Mozartos marcipángolyót, vettünk egyet, és odaadtuk neki. Nagyon örült, és látszódott rajta, hogy egy kicsit meg is hatódott, amiért gondoltunk rá.
Alotti Meriem és Varga Viktória (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Tartalom megosztása: