Először egy nagy lapra megrajzoltam a békát, persze felnagyítva, majd a hátteret is kidolgoztam. Majd beszíneztem grafitceruzával azt a részt, amit utána kivágtam szikével. Elkészült a sablon, amit újabb nagyméretű fehér lap elé helyeztem. Ildi néni hozott a rajzórára fújós festéket, és azzal ezt a félig elkészült alkotást – amely állt egy sima lapból és a sablonból – lefújtuk. Míg megszáradt, türelmesen vártunk, majd kisebb igazításokat végeztünk a műveken. Ezt a rajzot rászerkesztettük egy színes kartonlapra, így még jobban mutatott. Ildi néni aztán az óra végén elvitte magával a kész munkákat, amelyekkel beneveztünk az iskola által meghirdetett megyei rajzversenyre.

Az eredményhirdetés napján, április 27-én a negyedik órában hívtak az aulába, ahol akkor már sokan voltak: nézők, hozzátartozók és persze helyezettek. Még egy kicsit várakoztunk, azután megkezdődött a megnyitója a 24. „Sokat tud az én kezem…”-nek. Beszédet mondott Szilvi néni, igazgató úr, és egy másik vendég. Mikor mindenki elmondta, amit erről a rajzpályázatról gondolt, megkezdődött a díjak kiosztása. Más iskolákból is sokan érkeztek, akik helyezettek lettek. A nevek elhangzása után mindenki kapott egy oklevelet. Amikor engem szólítottak és átvettem a jutalmamat, nagyon jó érzés töltött el, hiszen az én békám is a nívódíjas munkák közt szerepel.

Örülök az elismerésnek, annak, hogy adys diák vagyok, és hogy a rajztagozaton tanulhatok, ami nagyon sokat adott nekem

Vernarelli Francesca
6. b osztály