A Magyar Olajipari Múzeum országos gyűjtőkörű szakmúzeum. 1969-es alapítása óta gyűjti, rendszerezi és mutatja be a hazai szénhidrogénipar történetének emlékeit – kiállításokon és kiadványokban egyaránt. A most megnyílt tárlat az 1886. február 14-én, Kapnikbányán (Cavnic, RO) született geológus emléke előtt tiszteleg, akinek hányattatott sorsát Galgóczi Erzsébet is feldolgozta Vidravas című regényében. Zalaegerszegen az Olajipari Múzeum egyik legértékesebb anyaga a Papp Simon-hagyaték, a most megnyílt tárlat a geológus 10,2 iratfolyóméternyi iratából és mintegy 4000 saját fotójából mutat be szemelvényeket; valamennyi pótolhatatlan, másutt nem látható dokumentum.

A pénteki kiállítás-megnyitó programjának részeként a gellénházi Papp Simon Általános Iskola diákjai és tanári testülete is megkoszorúzta Papp Simon bronz mellszobrát a múzeum szoborparkjában: az oktatási intézmény évről-évre megrendezi az iskola névadójának tiszteletére a Papp Simon-napokat, ennek zárásaként most is ellátogattak Zalaegerszegre, ahol a diákok egy verses-zenés összeállítással is megtisztelték az egybegyűlteket.

Papp Simon a kőolajföldtan első hazai oktatója volt, közel 15 éven át vezette a dunántúli földgáz- és petróleumkutatásokat, majd 1938-tól az akkor megalakult Magyar Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) főgeológusaként, később alelnök-vezérigazgatójaként dolgozott. 1944-ben személyes kapcsolatai révén sikerült megakadályoznia, hogy a németek rablógazdálkodást folytassanak a MAORT üzemeiben. 1941-1944 között az Észak-Erdélyben végzett földgázkutatásokat is ő irányította. 1945-ben döntő szerepe volt a kutak háború utáni termelésének újraindításában. Több alkalommal hiába figyelmeztetett arra, hogy a kitermelés mindenáron való növelése egy idő után katasztrofális következményekhez, az olajmezők elvizesedéséhez vezethet. Amikor a megjósolt drasztikus termeléscsökkenés 1948-ban bekövetkezett, szabotázzsal vádolták meg a vezetőket. 1948. augusztus 12-én Papp Simont is letartóztatták, majd a következő évben az ún. MAORT-per elsőrendű vádlottjaként demokratikus államrend elleni bűncselekmény vádjával először halálra, majd életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A per segítségével 1949-ben állami tulajdonba vették az amerikai tulajdonú vállalatot. Noha akadémiai tagságától is megfosztották, váci rabsága idején a Nehézipari-, valamint a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium megbízásából olaj- és földgázkutatási munkákat végzett, az ÁVH pedig a Recski Internáló Tábor vízellátásáról készíttetett vele szakvéleményt. 1955. június 4-én amnesztiával szabadult, 1962. évi nyugdíjba vonulásáig a Kőolajipari Trösztnél dolgozott. 1960-ban mentesítették a mellékbüntetések és a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Budapesten halt meg 1970-ben. Először az MTA rehabilitálta 1989-ben, majd a rendszerváltás után posztumusz Széchenyi Díj megítélésével emlékeztek meg tevékenységéről.

T. SZ. É.