Húsz évvel ezelőtt a Pécsi Egyetemi Színpad kért fel, hogy tanuljam meg a költeményt, és rendhagyó irodalom órák keretében adjam elő a középiskolákban. Miután befejeztem az egyetemet és a fővárosba költöztem félbeszakadt a dolog, aztán Sztarenki Pál barátom (a Hevesi Sándor Színház új művészeti vezető) kérésére ismét elővettem.

Kicsit csiszoltunk rajta, szerkesztettünk hozzá egy kerettörténetet, s azóta járom az országot és a világot. Felléptem már vele fesztiválokon, börtönben és elmegyógyintézetben is. Hamarosan Zalaegerszegen is látható lesz.

ZEG: Igazgatói pályázatának az volt az egyik alapeleme, hogy akkor jó egy színház, ha mindent játszik, csak nem mindegy, hogy milyen arányban. Hogyan alakul ez a következő évadban?

B. Á.: Remélem, úgy sikerül változtatni az arányokon, hogy a közönség végül visszatalál a színházba. Ez egy jó színház, erős társulattal, de valami oka volt annak, hogy 2003-2008 között 34 százalékkal csökkent a nézőszám. Nem hiszem, hogy a színészeken múlt. Olyan műsor kell, hogy visszajöjjenek a nézők.

A jövő évad gyakorlatilag összeállt: gyermekdarabbal kezdünk, aztán lesz 20. századi dráma, kortárs hazai- és világirodalmi mű, operett és jó minőségű bulvár. Folytatódik az iskolaszínház, a stúdió előadások (jó lenne, ha ezek ismét a színház épületében lennének), és szeretnék egy „utazódarabot” is a Balaton Színházzal közös produkcióban.

A tervek között szerepel egy kulturális talk-show, amit Halász Gábor színész, Kiskutas polgármestere vezetne majd. Ide mindig hívnánk egy-egy ismert színészt, akivel a közönség találkozhat. Szeretnénk kitelepülni az Egerszeg Fesztiválra, és gondolkodom színházi bálok meghonosításán is. Ez is erősítené a város és teátrum kapcsolatát.

ZEG: Több nyilatkozatában is használta a „komolybulvár” kifejezést. Ez mit jelent pontosan?

B. Á.: Szeretem, ha egy könnyedebb darab ugyanolyan hatásos, mint mondjuk egy Shakespeare mű. A bohózatokat, szórakoztató előadásokat is ugyanolyan komolysággal kell játszani, mint a „nehezebb” műveket, mert csak akkor lesz őszinte és hiteles a néző előtt. Fontos, hogy ezek a darabok is közöljenek valamit a világról, legyen céljuk, viszont nem szabad, hogy „gagyi”, és olcsó legyen az előadás.

ZEG: Mit gondol, milyen irányba mozdulnak el a színházak a jövőben? Marad a klasszikus, 19. századra emlékeztető, nagy díszletes, nagy jelmezes előadások sora, vagy inkább az újraértelmezéseké lesz a főszerep?

B. Á: Azt gondolom, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. A fővárosban némileg könnyebb a helyzet, hiszen a közönség tudja, hogy egy-egy színház milyen irányt képvisel. Vidéken viszont, mások a körülmények. Itt tényleg mindent kell játszani! Ki kell szolgálni a fiatalokat, az időseket, a középosztályt és a drámakedvelőket éppúgy, mint az operett rajongókat.

Hogy, beszélhetünk-e országos viszonylatban egyfajta útkeresésről, azt nem tudom. Az tény, hogy egyre jobban előtérbe kerül a fizikai színház: kortárs tánccal, hatásos zenékkel, koreográfiákkal. Lehet, hogy kicsit konzervatív vagyok, de én még mindig azt szeretem, ha két ember (színész) leül egy asztalhoz, egymás szemébe néz, és elkezdődik valami.

Szeretem a klasszikus színházat, az érzelmeket. És jó, hogy a magyar színházaknak vannak még társulataik, ami egy nagyon fontos védelmet ad a színészeknek. Angliában például már szinte nincsenek is állandó társulatok. Ami az újraértelmezéseket illeti: az csak akkor működik, ha a közönség az eredetit is jól ismeri.

ZEG: A közelmúltban a bábszínházban egy olyan előadást láthatott a közönség, ahol egy számítógépes animáció futott a háttérben, díszletként. Nagy színpadon el tudna képzelni ilyen technikai elemeket?

B. Á.: Haladni kell a korral, s az új technikai eszközök valóban érdekes kísérletekre adnak lehetőséget. Az egerszegi színház kicsit hátrányos helyzetben van ebben a tekintetben, hiszen nincs például forgó a színpadon, ami sokmindent korlátoz. Nehezíti a díszletezők munkáját. Jóval gyorsabban kellene ugyanis változnia színpadképnek egy-egy jelenet között.

Sajnos ez az átalakítás egyelőre várat magára, mivel a színpad átépítése iszonyú költséges lenne. A kérdésre visszatérve, lehet beépíteni látványelemeket az előadásokba, de a színészi játékot nem pótolja semmi, és én ebben hiszek.

ZEG: Ön több rendezőt is megnevezett, akikkel szeretne együtt dolgozni, többek között Bereményi Géza korábbi művészeti vezetőt is. Ez egyfajta gesztus, vagy meg is állapodtak?

B. Á.: Nem gesztus. Nagy tisztelője vagyok Bereményi Géza munkásságának, mind irodalmi, mind színházi értelemben. Számítok rá! Ha úgy gondolja, hogy szívesen jön, nagy szeretettel várjuk.

ZEG: Bereményi neve Zalaegerszegen jó ideig összeforrt Bagó Bertalanéval. Vele is tárgyalt?

B. Á.: A pályázatomban az szerepelt, hogy Sztarenki Pál főrendezővel és Szankay István művészeti tanácsadóval képzelem el a munkát. Így miután a közgyűlés engem választott, egy csapatot is választott. Természetesen Bagó Bertalan munkáit jól ismerem és jó a kapcsolatunk.

Viszont úgy érzem, hogy Sztarenki Pállal nagyon jól kiegészítjük egymást, s ő az, akinek a látásmódja megfelel az én elképzeléseimnek. Nagyon expresszív, nagy lexikális tudással bíró rendező, és kiváló színész. Jövőre amúgy Sztankay István is színpadra lép, ezen kívül vendégelőadóként itt lesz Cserhalmi György és Sági Tamás is.

ZEG: Számított rá, hogy országos visszhangot vált majd ki a kinevezése?

B. Á.: Persze, gondoltam, hogy nem mindenki ért majd egyet vele. Utólag kiderült, hogy nem is konkrétan a személyem váltott ki ellenérzéseket. Nem harcolni jöttem ide, hanem dolgozni. Mindenkire számítok, és a következő évadra mindenkinek ajánlottam szerződést, mert engem a munkával lehet meggyőzni.

Ettől függetlenül ketten (Kricsár Kamill és Nagy Péter) már jelezték, hogy nem maradnak a társulatnál. A hangulat viszont már lecsillapodott. Aminek örülök, hiszen az a fontos, hogy a színészek dolgozhassanak, biztonságban érezzék magukat, erős legyen a közösség és jöjjenek a nézők.

(Zala-Lap, Pánczél Petra)