A megnyitón hatalmas érdeklődés közepette köszöntötte először dr. Gyimesi Endre polgármester „a pedagógust, festőt, órásmestert és kiváló embert”, aki ízig-vérig dunántúli, hiszen élete legfontosabb eseményei Sopronhoz, Pécshez és Zalaegerszeghez kötik. A képeken is fellelhetők a városokhoz kapcsolódó régi élmények: a soproni gyerekkor, a pécsi egyetemi idők és a 36 zalai alkotói év emléktöredékei. 1978 óta 17 egyéni tárlaton és több mint 20 csoportos kiállításon mutatta be alkotásait. Néhány hónappal ezelőtt „Zalaegerszegért”-díjban részesült.

A festőművészt Bajnóczy Zoltán költő, tanár-kolléga saját írásával köszöntötte fel, majd dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg a tárlatot.
Három fő vonulat figyelhető meg a szakember szerint Szényi Zoltán festményein. Az olajképeken hangsúlyosak az emberi alakok; igazi zsánerképek ezek. Az akril tájképekről viszont már hiányoznak az emberek. Sajátos tájak, a művész meditatív, belső „vidékei” láthatók. Az alkotások harmadik nagy csoportján megszűnik a konkrét perspektíva és az egységes szerkezet. Allegorikus képi motívumok kerülnek a vászonra.

Kostyál úgy látja, hogy a művészettörténetben használt „lírai archaizmus” fogalma illik Szényi műveire, s ez Zalában sok más művésznél – Gábriel Józsefnél, Buday Mihálynál – is megfigyelhető. Lírai érzékenységgel megalkotott gondolattöredékek és motívumfoszlányok figyelhetők meg a felületeken.

Mi jellemzi a jellegzetes Szényi Zoltán-motívumokat?  Az óra, mely azonban nemcsak a hagyományos órásmesterségre utal. Az a gesztus jelenik meg itt, amivel Kronosz került egykoron a reneszánsz festményekre. De természetesen jelzi a múló időt: az óra körbe-körbe jár. Jellegzetesek a soproni emlékeket megidéző kőfalak, melyek gótikus ízt is hordoznak. A csúcsív izgalmas vizuális jel; csakúgy, mint a fal és a rács, melyek a bennünk rejlő gátakat és a valamitől való elválasztódást fejezik ki. A képeken megjelenő lepel nemcsak kultúrtörténeti szimbólum, hanem sejtelmességet, az „eltakarás” vágyát és lehetőségét is kifejezi.

A művészettörténész szerint csodálatos szimbólum a két magányos, de összekapaszkodó fa, melynek mindannyiunk életében fontos jelentése van: ha van társunk, ha valaki áll mellettünk, bármilyen viharnak ellen tudunk állni. A festőművész alkotásain az egyetemes mitológiai motívumok és a saját „magán mitológia” alkot harmonikus egységet. Ettől válnak a képek jellegzetesen „szényis” művekké. (Zala-Lap Kft., P.P.)