– A szerbiai Valjevóban születtem, 1978-ban,  egyedüli gyerek vagyok, szüleim nyugdíjasok. Nős vagyok, magasságom 189 centiméter, 10-11 évesen kezdtem el kosárlabdázni, 16-17 éves voltam, amikor eldőlt, hogy érdemes magasabb szinten foglalkoznom a sporttal – mondja magáról Vladimir Miskovics.

– Miért éppen kosárlabdázni kezdett?
– Szerbiában nagyon népszerű a sport. Pajtásaim egy része focizni kezdett, másik része kosárlabdázni. Én az utóbbiakhoz csatlakoztam.

– Valjevo város Belgrádtól délre fekszik, nagyjából akkora lélekszámú, mint Zalaegerszeg. Azaz nincs tőlünk túl messzire. Hányszor volt otthon az elmúlt egy évben?
– Háromszor-négyszer, természetesen karácsonykor, illetve amikor hosszabb szünet volt a bajnokságban.

– Akkor különösebb honvágya nem lehet. S Zalaegerszeget sem lehetett nehéz megszoknia…
– Nagyon jól érzem magam itt, a városról, a csapatról csak a legjobbakat mondhatom.

– Felesége is jól érzi magát?
– Két éve nősültem, azaz tavaly már ketten érkeztünk ide. Ő is hasonlóképpen vélekedik, mint én.

– Nem jelent gondot a neje számára, hogy életét hozzákötötte egy profi kosárlabdázóhoz, akit  pályafutása vándoréletre kényszerít?
– Igazából elfogadta, hogy egy profi sportoló élete 35-37 éves koráig ilyen, hogy karrierje érdekében időnként váltogatnia kell csapatát, lakhelyét.

– Ez azonban remélhetően nem azt jelenti, hogy ősztől feltétlenül máshová teszi át székhelyét?
– Természetesen egy profi sportoló nem zárhatja ki a lehetőségét annak, hogy egy nemzetközi szinten is jegyzett klubhoz kerüljön, ahol kupaszereplés vár rá, s ami anyagiakban is jelentős előrelépést jelent a számára. Az viszont biztos, hogy csak ilyen ajánlat esetén mérlegelném a távozás lehetőségét.

– Hogyan került Zalaegerszegre?
–  Nikola Lazics keresett meg, aki abból az időszakból ismert, amikor a Vojvodina edzője volt. Nem tudtam, hová jövök. Szerencsére, igen korrekt vezetésű, jó szellemű csapathoz kerültem, ami nagyon fontos számomra.  

–  Néhány szót az eddigi pályafutásáról… Milyen csapatokban játszott idáig?
– 17 évesen kerültem be a KK Metalac-Valjevo csapatába, amely akkor a legmagasabb osztályban szerepelt. 2001-ben igazoltam át a beceji KK Polet Keramikához, amelynek akkor nagy tervei voltak. A 2003/2004-es idényben a KK Pivovarna Lasko csapatával szlovén kupát nyertem, majd 2004 és 2006 között a szintén a szerb élvonalban szereplő belgrádi KK Atlas csapatában játszottam.

  – Mit tart fontosnak pályafutása szempontjából, az anyagiakat, vagy a kosárlabda ennél sokkal többet jelent számára?
– Pályafutása elején a sport szeretete hajtja az embert, hogy minél nagyobb karriert fusson be. Ahogy azonban az évek múlnak, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az anyagiak is. Azt azonban világosan látni kell, aki csak megélni akar a kosárlabdából, az semmire sem viszi.

– Mit szeretne elérni, hová szeretne eljutni a kosárlabdában?
– Mindig többre törekszem… Szeretném kihozni magamból mindazt, ami bennem van. A ZTE-vel eljutottunk a legjobb nyolc közé, a következő idényben további előrelépést szeretnék. Tizenkettedik bajnoki évemet tudhatom magam mögött mint irányító, ennyi idő kell, hogy ezen a poszton valakinek megfelelő rutinja legyen. Azaz most értem el odáig, hogy igazán komoly teljesítményt tudjak nyújtani. Nagy álmom, hogy egyszer egy komoly, európai szintű csapatban szerepeljek.

– Az egész magyar bajnokságban a játékosok között a harmadik legtöbb időt töltötte a pályán. Szinte alig kapott pihenési lehetőséget. Ennyire jó az itteni koszt, vagy…?
– Bár a magyar konyhát elismerik Szerbiában is, de én inkább a feleségem főztjét eszem. Hús jöhet minden mennyiségben… A tréfát félretéve: a kemény edzések, a komoly megterhelés, az egyéni adottságok mind hozzájárulnak, hogy ilyen az edzettségi szintem.  Egyébként muszáj volt sokat játszanom, mert a bajnokság vége felé kissé megrövidült a kispadunk. Ez hátrányunk is volt riválisainkkal szemben.

– Végezetül, hogyan értékeli a ZTE bajnokságban nyújtott játékát? 
– Összességében pozitívan értékelem teljesítményünket, 16 győzelem az alapszakaszban 10 vereséggel szemben, 1 győzelem a ráadásban, ez tényleg nem rossz. Ami ugyan nem azt jelenti, hogy teljesen elégedett lennék, hiszen sokszor rajtunk kívülálló tényezők gátolták meg, hogy még eredményesebbek legyünk. (Zala-Lap Kft.)