A gyermekjóléti szolgálatnak négy munkatársa foglalkozik majd azokkal a családokkal, akik főleg életvezetési problémákkal küzdenek, vagy ahol jól megfigyelhető a család funkciózavara. A programra azért is szükség van, mert hazánkban elszaporodott a családon belüli erőszak, illetve egyre szembetűnőbb a szülő-gyermek közötti konfliktus.
– A mediácó tulajdonképpen egy új módszer: közvetítés, mérlegelés, az értékeknek az ütköztetése egy demokratikusabb formában – mondja Unyi János, a Zalaegerszegi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője. – A gyermek partnere a szülőnek, és egy kölcsönös megállapodás szerint végzik szakembereink a munkát. Nagyon fontos tudni, hogy a kliensek gyerekei csak tünethordozók, őrajtuk látjuk először a problémákat. Mik is ezek a gondok? Sok mai családban nem tisztázottak a szerepek. Sok a csonka családban felnövő gyermek. A főleg magatartásbeli és tanulási gondok kamaszkorra csúcsosodnak ki, amikor a gyermek és a készülő felnőtt személyisége együtt van a fiatalban. A szülő későn reagálja le a gondokat, és elkövetik azt a hibát, hogy hierarchikus módszerekkel próbálják megoldani a köztük és gyermekeik között lévő ellentéteteket. Ez viszont nem vezet eredményre.
– Milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a konfliktuskezelés terén?
– Jó példának említhetem a már régóta működő Kapcsolat-ügyeletünket. Ez a szolgálat kéthetente fogadja az ügyfeleket, akik vagy önként jönnek vagy bírósági végzés alapján láthatásra hozza be az egyik szülő a másiknak a gyereket, gyerekeket. Itt szintén a konfliktusmegelőzést, a mediációt, a közvetítés módszerét alkalmazzuk. Nem mi döntünk az ügyfelek életéről, hanem megpróbáljuk őket abba a helyzetbe hozni, hogy önállóan tudjanak dönteni saját sorsukról.
– A kamaszokon, illetve a kisebb gyerekeken milyen tüneteket észlelhetünk? Jeleznek önöknek a pedagógusok?
– Természetesen. A városban működő valamennyi oktatási, szociális intézmény dolgozója jelzi nekünk a problémákat. Ezt úgy vesszük észre, hogy például az iskolában figyelmetlen a gyermek, teljesítményzavarba kerül, a feszültséget nehezebben tolerálja, agresszívebb a társaival szemben, szünetben és órán nem találja a helyét. Sokan nem gondolják, de a felnőtteken is észrevehetők a családi problémák. Nem tekint megfelelő figyelemmel a gyermek felé, nem tesz eleget szülői kötelezettségeinek. Példának említem, amikor már nem jár be fogadóórákra, sok esetben amikor az iskola jelzi a problémát,  ezt személyes sértésnek veszi. Ahelyett, hogy reálisabb önismeretre törekedne és a saját kis miliőjükön belül próbálna rendet teremteni.
Unyi János végül hozzátette: a szociális gondokon kívül általában a felnőttek megromló partnerkapcsolata tükröződik a gyermekek viselkedésén. Ilyen szempontból a családon belüli problémákért legtöbbször maga a szülő a felelős. Szomorú, de tény az is, hogy az egyre növekvő munkanélküliség, létbizonytalanság miatt előfordul, hogy maguk a „kiégett”, elkeseredett szülők hagyják ellátatlanul gyermekeiket. Nem egy eset volt, amikor a gyermekjóléti szolgálat munkatársai bukkantak a buszmegállóban mínusz húsz fokban éhező kiskorúra.