Jócskán elmúltak azok a szép idők, amikor a fiatalok elsősorban bálokon, vidám táncesteken találtak egymásra. Városunkban a legnépszerűbb bálokat az akkori Állami Főgimnázium rendezte, ám nem maradtak le a vigasságokról például a Vöröskereszt helyi egyesületének tagjai vagy az iparos és a kereskedő ifjak sem. Az élelmesebbek még fővédnököt is szereztek, aki természetesen magával hozta az ő társadalmi köréből származó vendégeit. Így például a zalaegerszegi legényegylet zászlóanyja az akkori alispán felesége volt.

– A bálokat általában fiatalemberek szervezték, ruhájukon egy kitűző jelezte, hogy ők a rendezők. A 19. században még személyesen mentek el a meghívottakhoz, később az invitációt már postán küldték el – mondja Béres Katalin muzeológus. – Ugyancsak ezek a fiatalemberek voltak, akik a bálra érkező hölgyeket, illetve gardedámjaikat a helyükre kísérték. A fiatal lányok életében várva várt pillanat volt az első bál. A 14-16 éves hajadonokat fehér ruhában, szolid ékszerekkel vezették be a társasági életbe. Azok a lányok, akik már másodszor, harmadszor, negyedszer vettek részt a mulatságon hajadonként, már színes ruhát is felvehettek. Ők halványsárga, halványkék, rózsaszín, almazöld ruhát viseltek. A legszínpompásabban a férjes, ám még gyereket nem szült fiatalasszonyok öltöztek. Élénk színű viseletük mélyen dekoltált volt, gazdag ékszereket, kiegészítőket használtak. Az idősebb korosztály tompaszínű, barna, fekete ruhát viselt.
– Mennyire voltak fontosak a kiegészítők?
– A női báli ruhák mit sem értek kiegészítők nélkül. Nézzük például a legyezőt, ami sok esetben nemcsak a felhevült testek hűtésére szolgált – mutatja a muzeológus a régi darabot. – A legyezőnek volt egy külön kódja, a lányok és a fiatalemberek a különféle tartásokkal, jelzésekkel üzentek egymásnak, mivel a kísérő jelenlétében egyáltalán nem beszélhettek egymással. Persze a gardedám is értette ezeket a jelzéseket, hiszen jobbára tőlük, illetve különféle illemtankönyvekből tanulták a használatát a fiatal hölgyek. Egy kicsit képmutató, ám mégis bájos dolog volt ez. A ruházatot kiegészíthette még egy kis szütyő, illetve az ujjatlan ruhákhoz kötelező volt hosszú kesztyűt viselni. Az idősebb korosztály pedig madártollal díszíthette ruháját, kalapját.
– Milyen zenére táncoltak akkoriban?
– A 19. században még klasszikus zenére lejtettek a bálozók. A valcert, francianégyest, polkát, később a csárdást azonban a századfordulón már kiegészítették az amerikai, dél-amerikai ritmusok, dallamok. A fiatalok egyébként nagy lelkesedéssel tanulták ezeket az új táncokat, hiszen itt már nemcsak egymás kezét foghatták meg a párok, hanem össze is bújhattak. Kezdetben még a rendőrség is figyelte ezeket a mulatságokat. Az 1900-as évek elején a bálok előtt tartott tánciskolákban bostont, charleston, később a 40-es években swinget tanulhattak az érdeklődők. A századfordulón is cigányzenekar zenélt, ám nekik a nagy igény miatt meg kellett tanulniuk ezeket az új dalokat is.
 Béres Katalin végül elmondta: az egerszegi bálokon nemcsak táncolni lehetett. Az est elején különböző műsorral várták a vendégeket, akiknek énekeltek, szavaltak, élőképeket mutattak be a színpadra is termett vállalkozóbb kedvűek.