Szabó Katalin

Zalaegerszeg címer
Zalaegerszegért díjjal kitüntetettekZalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2024

Szabó Katalin

egykori iskolaigazgató, korábbi önkormányzati képviselő, volt országgyűlési képviselő

 

Szabó Katalin 1964-től él Zalaegerszegen.

Szakmai munkásságát tekintve: 1981-ben a Soproni Óvonőképző Intézetben óvónői végzettséget szerzett.
Ezt követően 1983 és 1986 között a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanító, népművelés szakkollégium hallgatója volt.
1996 és 1999 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának hallgatója volt, ahol pedagógia szakos tanár lett, továbbá iskolaelemzés-iskolafejlesztés specializációs szakos is elvégzett.
2002-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát tett.
Ezek mellett 2007-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán Kistérségi tanügy igazgatási szakértői végzettséget is szerzett.
2010 és 2011 között a Nyugat-magyarországi Egyetem mentor tanára lett.

Népművelőként, vezetőként, közéleti szereplőként rengeteg szabadidős és szakmai program szervezésében vett részt, tréneri tapasztalatait kiválóan kamatoztatta több EU-s és hazai pályázat lebonyolításában, mint szakmai vezető.

A közélet különböző területein több éve aktívan tevékenykedik.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Oktatási-, Kulturális jelenleg Humánigazgatási Bizottságának 2022-től aktív tagja.
2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt, az akkori Kulturális Bizottság alelnöke,valamint az Oktatási Bizottságának tagja volt. Azóta is folyamatosan az oktatást-kultúrát magában foglaló bizottság meghatározó tagja.

A város kulturális koncepcióinak kidolgozásába is aktívan bekapcsolódott.
Önkormányzati képviselőként és bizottsági tagként mindig szívügye volt a város nevelési-oktatási és kulturális intézményeinek és az ott dolgozók sorsa, helyzetük javítása.
Javaslataikor mindig kiemelt szempont volt a gyermek és ifjúsági korosztály helyzetének javítása.

Szabó Katalin a mindenkori bizottságok egyik legaktívabb tagja. Mindig nyitott szemmel és füllel jár a városban, hogy a városlakók által megfogalmazott problémákat a megfelelő fórumokon, illetve képviselőkön keresztül eljuttathassa az illetékesekhez.

1994 és 1998 között 4 évig országgyűlési képviselő volt, amely pozícióban is a legfontosabb Zalaegerszeg fejlődése volt számára. Az akkori zalaegerszegi képviselővel Herbert Ferenccel sokat lobbiztak a város fejlődéséért.
Nagy sikerének tartja, hogy a szívsebészet zalaegerszegi megmaradásában oroszlán része volt, mivel plusz forrásokat tudtak szerezni, s ezzel fenn tudott maradni a város és az ország szempontjából is fontos szívsebészeti centrum.

Egy cikluson keresztül nagyon aktív tagja volt az akkori ZTV felügyelő bizottságának is.
Dolgozott a helyi cigányság támogatása, kultúrája megőrzésének elősegítésére létrehozott Hajnalfény Közalapítványban.
Tagja volt a Zalaegerszegi Kosárlabda Klub elnökségének is.
Testvérvárosainkban is – úgy mint Dobrics, Zenica, Szurgut, Krosno – több alkalommal képviselte városunkat.

Nyugdíjba vonulását követően is óraadóként dolgozik volt iskolájában, a Liszt Ferenc Iskolában.

Szabó Katalin Zalaegerszeg politikai, gazdasági életében és közéletében betöltött szerepe, valamint kimagasló szakmai, civil, kisebbségi és kulturális munkássága elismeréseként méltó módon kaphatta meg 2024-ben a Zalaegerszegért-díjat.

Képgaléria

Tartalom megosztása: