A pillanat, amire sokan vártunk – Fényözönben Zalaegerszeg belvárosa
Felgyúltak pénteken az ünnepi fények Zalaegerszegen. Minden idők legnagyobb adventi programsorozatát 17 helyi vállalkozás támogatta, összesen több mint 12 millió forinttal. A fehér és színes füzérek mellett ezúttal fényjátékkal kedveskednek a belvárosba látogatóknak, de találhatunk itt meseparkot, körhintát, jégpályát, fotópontokat, és fűtött teraszt is.
A fények felkapcsolásában Balaicz Zoltánnak idén is kisfia segített. Az ünnepélyes pillanatra sokan voltak kíváncsiak.
A megnyitón helyi óvodások mutatkoztak be, majd az ünnepi köszöntőt követően a Liszt Ferenc Vegyeskar adott koncertet. A programkínálat összeállításában ezúttal is kikérték a szervezők a városlakók véleményét.
A programokat idén is péntekre és szombatra időzítették. A színpad mellett a jégpálya is szerepet kap. Cél, hogy a forgatag híre mindenhova eljusson.
A gasztronómiai és kézműves kínálat bőséges, így már most érdemes ellátogatni a teljes pompájában díszelgő városközpontba. A következő péntek, december 6-a elsősorban a gyerekekről szól majd. A Mikulás 17 órakor hintóval érkezik a Dísz térre.
M.O./P.B.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: