Kereki Judit

Zalaegerszeg címer
Zalaegerszegért díjjal kitüntetettekZalaegerszegért díjjal kitüntetettek - 2024

Kereki Judit

József Attila Városi Tagkönyvtár olvasószolgálati csoportvezetője

 

Kereki Judit 1981-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola könyvtár-magyar szakán szerzett diplomát. Az oklevél megszerzése után helyezkedett el az akkori József Attila Városi Könyvtárban, mint olvasószolgálati könyvtáros, ahol jelenleg is, immár 43 éve dolgozik. Több mint 30 éve pedig vezetője is a könyvtár olvasószolgálati csoportjának.

Ezen hosszú idő alatt nagyon sok sikeres, emlékezetes felnőtteknek szóló irodalmi rendezvénynek, író-olvasó találkozónak, vetélkedőnek volt a megszervezője, lebonyolítója.
Az elmúlt években az ő munkájának köszönhetően a kortárs irodalom szinte minden jeles képviselője megfordult a könyvtárban.
A közelmúltból szemezgetve: Grecsó Krisztián, Háy János, Nyáry Krisztián, Tóth Krisztina, Turbuly Lilla, Péterfy-Novák Éva, Palotás Petra, Rényi Ádám, és még hosszan sorolhatnánk. A rendezvények megszervezésén túl több esetben ő volt a meghívott vendég beszélgetőtársa is, minden alkalommal tanúbizonyságot adva rátermettségéről, felkészültségéről.

Különösen fontosnak tartja a kezdő, helyi írók bemutatását, gondoljunk csak Gaál Zsuzska emlékezetes kötetbemutatóira.

Több felnőtteknek szóló vetélkedő lebonyolítása, feladatainak összeállítása fűződik a nevéhez: Zala megye kultúrájáról, a város történetéről szervezett vetélkedőt idősebbeknek. Több éven keresztül zajlott nagy sikerrel minden év őszén a családoknak szóló vidám megmérettetés, amely valamely magyar szerző könyveiről, munkásságáról – úgy mint Janikovszky Éva vagy Csukás István – szólt.
Az irodalmi rendezvények megvalósításához elengedhetetlen volt a különböző pályázatokon való sikeres részvétel.

Kiemelt feladatának tartotta az idősebb korosztály számára a digitális írástudás fejlesztését is. Éveken keresztül kezdő- és haladó internethasználati tanfolyamokat tartott a városi könyvtárban és vidéki könyvtárakban is, melyek során megismertette és megszerettette a számítógép, az internet használatát.

Fontosnak tartja a középiskolás korosztállyal való foglalkozást, rendszeresen szervez könyvtárbemutató órákat, rendhagyó irodalmi foglalkozásokat. Közreműködésével zajlott több éven keresztül az ennek a korosztálynak szóló könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő is. Az iskolákkal való szoros együttműködés feltétele, hogy jó kollegiális kapcsolatot ápol a könyvtár környezetében lévő középiskolai könyvtárosokkal, pedagógusokkal.

2024-ben is egyik kiemelt feladata volt a könyvtári Keresztury Munkabizottságban való tevékenység, a Keresztury Emlékév programjainak aktív megvalósítójaként.

Napjaink egyik fontos kérdése, problémája a természetvédelem, a fenntartható fejlődés, éppen ezért a könyvtárban működő ún. Zöld Könyvtári Munkacsoport egyik aktív tagja is.

Empátiájának, közvetlen személyiségének köszönhetően szoros, baráti kapcsolatot ápol több civil szervezettel is: a Nyugdíjas Pedagógus Egyesülettel több közös irodalmi programot szervezett az évek folyamán, mint például a gróf Nádasdy Borbálával való beszélgetést. Maradandó élményt adott Pataki Éva írónővel való találkozás is, csak úgy mint az évente megrendezett szavalóversenyek lebonyolításában is aktív szerepet vállal.
Az „Életet az éveknek” Országos Nyugdíjas Szövetség Zala Megyei Szervezétének munkájában is évek óta részt vesz. 2024-ben már zsűritagként segítette az időseknek szóló áprilisi versmondó és a szeptemberi mesemondó verseny lebonyolítását.
Hosszú évekre tekint vissza a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesület tagjaival való együttműködés is, évek óta vetélkedőt szervez számukra, és folyamatosan segíti munkájukat.
Jótékonysági mentalitását tükrözi, hogy alapító tagja volt az egyik legismertebb jótékonysági szervezetnek, Zalaegerszeg-Göcsej Lions Klubnak, mely a városban és annak vonzáskörzetében élő elesettek, fogyatékkal élők segítését tartotta fő feladatának.

Kereki Judit nemcsak a József Attila Városi Könyvtárban szervezett vetélkedőket, versenyeket, hanem más művelődési intézmények, iskolák is több esetben vették igénybe tudását, segítségét egy-egy vetélkedő lebonyolításában, zsűrizésben.
Éveken keresztül könyvtári szakfelügyelőként dolgozott Zala megyében, melynek során több kistelepülési könyvtár munkáját segítette tanácsaival, ötleteivel.

1998-ban negyedmagával létrehozta a JAVK Olvasóinkért Könyvtári Alapítványt, melynek kuratóriumi tagja napjainkban is. Az Alapítvány akkor is és most is a gyerekeknek szóló programok támogatását tűzte ki célul, és jelenleg is nagymértékben segíti a könyvtár gyermekeknek szóló programjainak megvalósulását. Az alapítványi és egyéb szponzori támogatásnak köszönhetően több mint 20 éven át szervezte és vezette a könyvtár általános iskolásoknak szóló nyári balatoni olvasótáborát. Az olvasótábor résztvevői, sőt már gyerekeik is lelkes látogatói a könyvtárnak.

Szakmai tudását folyamatosan gyarapította, a főiskolai diploma megszerzése után egyetemi végzettséget szerzett, idegennyelvet tanult, és több szakmai továbbképzésen vett részt.
A Zalai Könyvtári Levelezőben és más országos könyvtári szaksajtóban is folyamatosan publikált, tudósított, beszámolt a könyvtár életéről.

Vezetőségi tagja volt a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zala Megyei Szervezetének. Ebben a minőségében is sok előadást, konferenciát, szakmai tapasztalatcserét szervezett a könyvtárosok számára.

Több éven keresztül könyvtár-szakos főiskolai hallgatók szakmai mentora volt, illetve a fiatal kollégák mentora, segítője jelenleg is. Tapasztalataival, tanácsaival segíti a munkájukat, beilleszkedésüket. Elhivatottsága, szakmai tudása példaadó számukra. Kollégái számíthatnak rá, ötleteivel, munkához való pozitív hozzáállásával ma is aktív mozgatórugója a könyvtár életének.

Kiemelkedő könyvtárosi munkáját a város önkormányzata is több alkalommal jutalmazta. A Magyar Kultúra Napján több éves hagyománynak számít Zalaegerszegen, hogy közművelődés területén dolgozó szakembereket ismernek el, 2018-ban Kereki Judit is a díjazottak között volt. Nem meglepő, hiszen a város kulturális életében, a színvonalas kultúra közvetítésében elévülhetetlen érdemei vannak, neve sok-sok könyvtárlátogató, olvasó szemében egyet jelent a könyvtárral.

Ennek a szerteágazó, hosszú, lelkiismeretes és igen eredményes, a kultúra szolgálatában végzett munkának elismeréseként kaphatta meg 2024-ben a Zalaegerszegért-díjat.

Képgaléria

 

Tartalom megosztása: