
Több ezer látogatót vonzott a Vadpörkölt és Borfesztivál
A gasztronómiai különlegességek mellett változatos kulturális és zenei programokból válogathattak a látogatók a város egyik legnagyobb turisztikai eseményén. A Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai teríték ebben az évben is több ezer vendéget vonzott.
Ízletes ételekből egész hétvégén nem volt hiány. A rendezvény a Dísz téren töltött káposzta és vadgombóc fesztivállal egészült ki.
Az ételek mellett a családokat ingyenes kísérőprogramok várták. A Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játékterén a legkisebbek találtak elfoglaltságot.
Az Európa téren az ország különböző pontjairól érkező népi fafaragókkal találkozhattak az arra járók, akiknek mesterségbemutatóval is készültek.
Sok érdeklődőt vonzott a vadászkutya felvonulás, amibe – mint minden évben – most is becsatlakozott önkénteseivel a Bogáncs Állatvédő Egyesület. A cél ezúttal is az volt, hogy közelebbről megismertessék a közönséggel a vadászkutyákat és a felelősségteljes állattartást.
A színpadi fellépők és a koncertek ugyancsak sokakat csaltak a belvárosba.
A programok szombaton és vasárnap is késő éjszakába nyúltak, és biztosítottak szórakozási lehetőséget a Vadpörkölt és Borfesztiválon.
M.O./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: