
Kiállításmegnyitó – Egry József emlékezete a Göcseji Múzeumban
Megnyitották az „Egry József emlékezete” című időszaki kiállítást a Göcseji Múzeumban. A művész alkotásait 1964-ben láthatta először a zalaegerszegi közönség, majd 1983-ban – születésének centenáriumán – rendeztek önálló tárlatot a tiszteletére. Idén a művész több évtizedes pályafutásáról adnak keresztmetszetet.
A közönséget Havasi Bálint, az intézmény főigazgatója és Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Méltatták a zalai származású, Kossuth-díjas festő életművét, aki a modern magyar művészettörténet egyik kiemelkedő alakja volt. Életútját Kostyál László, a kiállítás kurátora idézte fel, aki Egry nehéz gyermekkoráról és budapesti éveiről is beszélt.
A festményeket Sipos Anna művészettörténész ajánlotta a látogatók figyelmébe. Kiemelte, hogy Egry József pályája az 1900-as évek elején indult. Korai, sötét, vastag tónusú olajfestményein főként a társadalom peremén élő, kemény fizikai munkát végző embereket ábrázolta. Betegsége idején Badacsonyba került, ahol megismerte jövendőbeli feleségét. A család végül a magyar tenger partján telepedett le.
Az öt dunántúli múzeum gyűjteményéből összeállított válogatás 2026. február 28-ig tekinthető meg a zalai vármegyeszékhelyen.
K.I./V.S.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
















































Tartalom megosztása: