Magyarország Ifjúsági Fővárosa vetélkedő – várják a közönségszavazatokat

Zalaegerszeg címer
Hírek

Magyarország Ifjúsági Fővárosa vetélkedő – várják a közönségszavazatokat

2025 december 05 - péntek

Hazaérkezett a csapat az első forduló után a Magyarország Ifjúsági Fővárosa nevű vetélkedőről.

A zalaegerszegi és a dunaszerdahelyi fiatalok hónapok óta együtt készültek, hogy bemutassák településeiket, illetve azok ifjúsági életét.

Az élmények még nagyon frissek, mivel a versenyzők és kísérőik szerda éjszaka érkeztek vissza Zalaegerszegre. Pár órás pihenésüket követően tájékoztatták a sajtót maradandó élményeikről, majd szóltak a közeljövő feladatairól.

A fiatalok úgy gondolják, hogy teljesítményükkel sikerült átfogó képet adni lakókörnyezetükről, miközben hagyománytiszteletükről is tanúbizonyságot tettek. Mint megfogalmazták, sokat jelentett nekik a háttértámogatás, azaz a drukkolás, amire a későbbiekben is számítanak. Így péntektől vasárnapig SMS-ben várják a közönségszavazatokat. Ettől függ ugyanis, hogy december 10-én 20.00 órától ott lehetnek-e az M2 televíziós csatorna Magyarország Ifjúsági Fővárosa című élő műsorában.

M.O./Sz.L.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: