
Fórum az adatbiztonságról – A kifizetések 42 százaléka az online térben történik
Adatbiztonsági fórumot rendeztek Zalaegerszegen. A 21. században a digitális technológia, az okoseszközök és a mesterséges intelligencia új kihívások elé állítja az embereket. A technológia fejlődésével az élet szinte minden területén kiemelt szerepet kap az adatok védelme. Az előadásokon az internet használatához kapcsolódó veszélyekre is felhívták a figyelmet.
A résztvevőket Szilasi Gábor önkormányzati képviselő, az észak-zalai fejlesztésekért felelős miniszteri biztos köszöntötte. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere nyitóbeszédében kiemelte; az okoseszközök megkönnyítik a mindennapokat. Ugyanakkor az óvatlan, felületes adatkezelés miatt a felhasználók gyakran csalás áldozataivá válhatnak.
A miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója elmondta; a következő időszak egyik legfontosabb feladata a biztonság erősítése, különösen az adatok felelős kezelése. Erre azért is szükség van, mert ma már az ügyek jelentős részét a digitális térben intézik.
Mint fogalmazott, a virtuális térben is tudatos magatartásra van szükség, hiszen így a bűncselekmények jelentős része megelőzhető. A zalai vármegyeszékhelyen a közeljövőben több konferenciát is szerveznek, ahol a jövőt érintő kérdések kerülnek terítékre.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.







































Tartalom megosztása: