
Városi gólyaavatót tartottak a zalaegerszegi egyetemi hallgatók
Gólyaavatót tartottak a zalaegerszegi egyetemisták. Az esemény részeként a megyeszékhely az elsőéveseket ünnepélyesen is polgáraivá fogadta. A friss hallgatókat a város elöljárói köszöntötték, majd a felsőbb évesek ügyességi csapatjátékokra invitálták őket.
A Dísz téren gyülekeztek kedden délután a Pannon Egyetem zalaegerszegi kampuszának diákjai. Vadvári Tibor alpolgármester köszöntőjében kiemelte: érdemes utánajárniuk, honnan ered a gólya elnevezés, mellyel az elsősöket illetik hazánkban.
Bajzek Beáta, a kampusz megbízott dékánja buzdította a megjelenteket, hogy egyetemi éveik alatt minél több társasági eseményen vegyenek részt. Mint fogalmazott, „a Pannon Egyetem közösségéből soha nem lehet kiesni”. Ezt vallja Kovács Dorka is, aki hallgatótársaival együtt igyekszik minél több programot szervezni a gólyáknak.
A gólyaavató túlmutat összekovácsoló erején: az egyetemisták egyúttal a városnak is megmutatják magukat.
A köszöntő után a hallgatók csapatokban, több helyszínen – köztük a Dísz téren és a Vizslaparkban – teljesítettek játékos feladatokat. Előbbinél ruhadarabjaikból a lehető legtöbbet kötötték össze, míg utóbbinál activity-ben tették próbára kommunikációs képességeiket.
M.A./V.S.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

















Tartalom megosztása: