30 éves a Zala Vármegyei Építész Kamara

Zalaegerszeg címer
Hírek

30 éves a Zala Vármegyei Építész Kamara

2026 október 14 - szerda

Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a Zala Vármegyei Építész Kamara. Emléknapjuk városnéző túrával kezdődött, majd a Korona Szalonban emlékeztek több évtizedes munkásságukra.

A piac környéki házakat a program résztvevői Agg Ferenc vezetésével tekintették meg. Az építész – aki Zalaegerszeg településszerkezeti tervét készítette -, ezúttal az egykori városközpontot mutatta be. Az egyes megállók között az épületek keletkezésének körülményeiről is szó esett.

Bertók Sándor 12 évig a város főépítésze volt. Köszöntőjében azt az együttműködést emelte ki, ami tevékenységük során az önkormányzattal kialakult. Kitért arra is, hogy 2006 óta céljuk a jövő formálása volt.

Az eseményen az egykori városépítőknek Bali Zoltán alpolgármester elismerő oklevelet adott át.

K.-Sz.Sz./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: