keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

A Hevesi Sándor Színház felújítása és korszerűsítés előkészítése

Zalaegerszeg cmer

A Hevesi Sándor Színház által használt épületet az 1950-es években emelték, eredetileg művelődési ház volt, 1983 óta működik benne a teátrum. Utoljára részleges felújítást 20 éve, az első Orbán-kormány időszakában végeztek az épületben, de az épület és a berendezés legtöbb eleme 40-60 éves kor között van. A mai szabványoknak nem felel meg, a két társulat (színház és bábszínház) kiszolgálására nem elég. A színészház több, mint 40 évvel ezelőtt épült, átalakítás azóta nem történt, teljes körű felújításra szorul.

Projekt szükségessége:

A Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház aktívan részt vesz a város kulturális életében. A beruházás különös jelentőséggel bír a zalaegerszegi családok életében: a bábszínházi előadások elsősorban az óvodás, kisiskolás korosztályokat célozzák meg a kamaraszínház pedig az iskolásoknak szánt, ifjúsági darabok előadásának színhelye lesz. Orbán Viktor miniszterelnök 2019-es zalaegerszegi látogatásán támogatta a beruházás beemelését a Modern Városok Programba, év végén a tervezéshez szükséges forrást is megkaptuk.

Tervek:

A Színészlakások kiviteli tervei 2021. január 15-én készültek el, a tervezett felújítás nem engedélyköteles.

A Hevesi Sándor Színház, a Griff Bábszínház és a Ruszt József tér felújításának kiviteli tervei 2021. november 2-án kerültek leadásra, a szükséges engedélyekkel rendelkeznek.

Valamennyi terv terv ellenőrzése megtörtént.

Közbeszerzési eljárás:

A Színészlakások felújításának feltételes közbeszerzése eredményesen lezárult, a szerződéskötésre 2022. április 28-án került sor. A munka azonnal indulhat, ahogy a szükséges forrás, mindösszesen 1.141 millió Ft rendelkezésre áll.

A Hevesi Sándor Színház, a Griff Bábszínház és a Ruszt József tér felújításának közbeszerzése az eszközkiírás véglegesítése után, két héten belül megindítható.

Projekt rövid összefoglalása:

A színház jelenlegi 5800m2-es területéből közel 2000m2 alapterület visszabontásával és cca 4000m2 alapterületi bővítéssel alakulhat ki a korszerűsített, 164 férőhelyes kamaraszínházat, 128 férőhelyes bábszínházat és a meglevő 402 férőhelyes nagyszínpadot magába foglaló, a mai és az elkövetkező 20 év elvárásait kielégítő kulturális létesítményünk. Az épület külső és belső megújításán túl a nagyszínpad színháztechnika korszerűsítés keretében hatásvilágítás, elektroakusztika, vetítéstechnika és forgószínpad kerül beépítésre, valamint a nézőtéri székek felújítása is megtörténik.  A kamara színpad és a bábszínház is színháztechnikailag teljeskörűen felszereltté válik.

Az épületen belül külön szárnyban kap helyet a 128 fő befogadóképességű Griff Bábszínház, valamennyi szükséges színpadtechnikai elemet magába foglaló, falba süllyeszthető nézőtérrel rendelkező új színpaddal, külön bejárattal rendelkező, játékos, meseszerű, gyermekfoglalkoztatóként is hasznosítható előcsarnokkal, külön próbateremmel és egyéb, szükséges kiszolgáló helyiséggel, valamint új teherlift létesítésével.

 

A megújult, attraktív színházépület előtti Ruszt József tér is méltó módon felújításra kerül, a modern városképbe szervesen illeszkedő, funkcionális közösségi helyszínné válik, zöldfelületekkel, díszburkolattal, közvilágítással, utcabútorokkal. A tér alá süllyesztve teremgarázs kerül kialakításra 19 parkolóhellyel, valamint a felszínen is létesülnek további parkoló helyek. A mélygarázshoz, a díszletrakodás igényeihez igazodóan átalakul az épületet határoló utcák közlekedési rendje, parkolókiosztása és járdái is.

A színészház energetikai korszerűsítése a homlokzat utólagos hőszigetelésével, a nyílászárók cseréjével, valamint a tetőfödém kiegészítő hőszigetelésével történik, a nyári felmelegedés elleni passzív módon, redőnyök beépítésével védekezünk. A belső felújítási munkák során a lakások kismértékű bővítésével-külső tárolók megszüntetésével- tesszük komfortosabbá a használatot, a fürdőszoba és a konyha komplett felújítása, belső elrendezésének racionalizálása történik, a szobák és közlekedők festése, burkolása, nyílászáró cseréje tervezett.