Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Piknik a korosztályok közeledésének segítéséért (Videó)

• Publikálva: 2014.09.24. 19:07

A Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal idén is megszervezte hagyományos piknik nevű programját. A rendezvényre többek között ifjúsággal foglalkozó szakemberek, a városi diákönkormányzat és a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesületének képviselői jöttek el, hogy még szorosabbra fűzzék a különböző generációkat képviselő emberek közötti kapcsolatot.

Piknik a korosztályok közeledésének segítéséért

A város vezetői lehetőségeikhez mérten mindenben támogatják a zalaegerszegi ifjúsági szervezeteket – erről Balaicz Zoltán alpolgármester beszélt, aki példaként említette a gördeszka pályát is, amit a fiatalok ötletei alapján alakítottak ki. Most kamasz és felnőtt játszóteret építenek.


A Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal 2010-ben hagyományteremtő szándékkal indította el piknik nevű programját. A rendezvénynek ezúttal is a botfai Hűvös Kastély adott otthont.

Gecse Péter önkormányzati képviselő a kastély múltjáról és jövőjéről számolt be az érdeklődőknek.


A rendezvény célja az, hogy a zalaegerszegi fiatalok, a városvezetők, az ifjúsággal foglalkozó szakemberek, valamint szervezetek között közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki.

Bognár Ákos, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnöke az elmúlt időszakot értékelte.


Az ifjúsági piknik népszerűségét jelzi, hogy az idén mintegy 70 fiatalokkal foglalkozó szervezet képviselői érkeztek.

V.D./B.P.