Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Ifj. Nagysolymosi Sándor újra Európa Bajnok

• Publikálva: 2016.07.01. 11:54

A horvátországi Porecben rendezték a Judo Veterán Európa Bajnokságot. A kontinens viadalon 38 ország közel 800 versenyzője között a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület színeiben ifj. Nagysolymosi Sándor az M1 korosztály 81 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett.

Ifj. Nagysolymosi Sándor  újra Európa Bajnok

A zalaegerszegi, korábban a Kecskeméti Judo Club színeiben versenyző judos Ciron Arnaud és Hermant Emilien francia versenyzők legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol a svájci Tschan Reto-t verte wazari értékű dobással, ezzel megvédte 2015. évi Európa Bajnoki címét. A ZJSE versenyzője, aki az egerszegi klub vezetőedzője is egyben elmondta:

-Boldog vagyok, hogy sikerült megvédenem az Európa Bajnoki címemet. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a több tucat magyar, illetve zalaegerszegi szurkolónak, akik a helyszínen buzdítottak, illetve otthonról szurkoltak, továbbá edzőpartnereimnek, akik hozzájárultak a sikeres felkészülésemhez.

A mieink a tavalyi, hazai rendezésű Eb után, ezúttal is kitettek magukért, tizennyolc éremmel – hat arany, öt ezüst, hét bronz –, valamint nyolc pontszerző helyezéssel az éremtáblázat negyedik helyét szerezték meg.

-i-