Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Minikoncertek a városban (Videó)

• Publikálva: 2020.05.19. 19:37

Visszavárunk – ezzel a mottóval szervez minikoncerteket a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem péntektől három napon át. Az intézményben egyelőre zárt ajtók mögött dolgozó munkatársak ezzel a szokatlan produkcióval szeretnének kedveskedni a város lakóinak. Remélik, hogy minél előbb találkozhatnak közönségükkel – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Minikoncertek a városban

Tóth László Liszt-rapszódiát játszott az újságírók előtt. Ez a mű is szerepel abban a repertoárban, amit most egyedülálló módon juttatnak el a zenekedvelőkhöz. A szimfonikus zenekar vezetőjének versenyzongoráját egy teherautó platójára helyezik, S így járják körbe a várost. Naponta négy, összesen tizenkét helyszínen csendülnek fel a közismert dallamok.

A Keresztury Városi Művelődési Központ igazgatója, Flaisz Gergő azonnal támogatta az ötletet. Úgy látja, a kulturális intézmények ebben az időszakban sokat nyújthatnak.

Balaicz Zoltán polgármester megköszönte a közművelődésben és közgyűjteményekben dolgozóknak, hogy mindenféle módon tartják a kapcsolatot a közönséggel. A hangversenyterem kezdeményezése is példaértékű.

A minikoncertek négy órakor kezdődnek. A tervek szerint a nyáron lesz még hasonló program.

M.E./E.K.

Fotó: Seres Péter