Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Fejlesztés a Tungsramban (Videó)

• Publikálva: 2020.10.28. 17:04

Versenyképesség-növelő támogatásból fejleszt a Tungsram zalaegerszegi gyára. A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HIPA közös programja keretében 282 millió forintot kapott a nagyvállalat, melyet egy modern üvegfeldolgozó üzem kialakítására fordíthatnak.

Fejlesztés a Tungsramban

A támogató okiratot ünnepélyes keretek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Jörg Bauernek, a cég elnök-vezérigazgatójának. A politikus beszédében kiemelte: a kormány nem a munkanélküliséget, hanem a munkahelyek megőrzését támogatja.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter:

A kapott hozzájárulás az 584 millió forintos beruházás felét fedezi. Az üzemegységben ebből az összegből a színesüvegbura-termékek költséghatékonyabb, versenyképesebb gyártását valósítják meg. A hozzájárulással több mint száz fő állását biztosítják be.

Jörg Bauer elnök-vezérigazgató Tungsram Operations Kft.:

Vigh László országgyűlési képviselő is részt vett a rendezvényen. Mint köszöntőjében mondta a Tungsram fejlődése egyéb zalaegerszegi projektek sikeréhez is hozzájárul.

Vigh László országgyűlési képviselő:

A versenyképesség-növelő támogatás egy olyan vissza nem térítendő készpénz hozzájárulás, amit azok a vállalkozások igényelhetnek, akik vállalják, hogy beruházásaikkal részt vesznek a magyar gazdaság újraindításában.

N.J./I.G.

Fotó: Seres Péter