Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Balaicz Zoltán lett az év polgármestere (Video)

• Publikálva: 2021.09.10. 16:15

Balaicz Zoltán kapta idén a Szféra által alapított „Év Polgármestere” díjat. Az országos internetes szavazás alapján odaítélt elismerést Szarvason, a Városi Polgármesterek Randevúján vehette át Zalaegerszeg polgármestere.

 Balaicz Zoltán lett az év polgármestere

A pandémia időszakában bebizonyosodott, milyen fontos szerepet töltenek be a polgármesterek településeik életében. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára beszélt erről a városi polgármesterek 26. találkozóján.

dr. Dukai Miklós – önkormányzati helyettes államtitkár, Belügyminisztérium

A rendezvényen adták át az Év Polgármestere, Alpolgármestere és Jegyzője díjakat. A polgármesterek kategóriában a legtöbb szavazatot Zalaegerszeg vezetője kapta. Balaicz Zoltán az elismerés átvételét követően kiemelte: az élet egyik legnagyszerűbb és legmegtisztelőbb feladatának tartja, hogy szülővárosa polgármestere lehet.

Balaicz Zoltán – polgármester, Zalaegerszeg

Az Év Alpolgármestere díj Fórizs László révén ezúttal Hajdúböszörményre került, míg az Év Jegyzője a hódmezővásárhelyi Tatár Zoltán lett.   

F.M./M.A.

Fotó: Seres Péter