keresés a weboldalon

A magyar sajtó napját ünnepelték (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

A magyar sajtó napját ünnepelték (Videó)

2023 március 13 - hétfő
Reggelivel köszöntötte az újságírókat Zalaegerszeg önkormányzata. Az eseményen a helyi média tevékenységét Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő méltatta.

Berkes Dániel és tanítványainak műsora után Balaicz Zoltán a 175 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetve rámutatott: a 12 pont közül az első és legfontosabb a sajtó szabadsága volt.  Mint fogalmazott, az önkormányzat évek óta szoros és korrekt kapcsolatban dolgozik együtt a helyi médiumokkal.

Vigh László országgyűlési képviselő szintén köszönetet mondott, majd kiemelte: a helyiek – az újságírók részletes beszámolóinak köszönhetően – a zalaegerszegi történéseket hiteles tudósításokon keresztül ismerhetik meg.

1990 óta március 15-én tartják a magyar sajtó napját. 1848-ban ezen a napon hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták. Ez korszakalkotó fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest.

N.J./ B.P.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: