keresés a weboldalon

Nemzeti gyásznap

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nemzeti gyásznap

2023 november 06 - hétfő
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 67. évfordulójára emlékeztek november 4-én Zalaegerszegen is. A Nemzeti Gyásznapon először Závodszky István, a Zala Megyei Nemzetőrség Parancsnokának tettei előtt hajtottak fejet, majd az 56-os emlékműhöz várták a lakosságot.

Závodszky István egykori lakóházánál Ferge László, a Nemzetközi Szent György Lovagrend priorja köszöntötte a megjelenteket, majd Bali Zoltán alpolgármester emlékeztetett a város díszpolgárának érdemeire. Ezt követően Farkas Ferenc 2013-ban felavatott alkotásánál koszorúkat helyeztek el.

Videógaléria

A megemlékezés az Ady utcában folytatódott. Itt Stárics Roland, a Zala Vármegyei 56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke idézte fel a 67 évvel ezelőtti zalaegerszegi történéseket.

Bellus Attila, a Hevesi Sándor Színház színművésze Márai Sándor: Mennyből az angyal című versével tisztelgett. Emlékező beszédet Bali Zoltán mondott. Az alpolgármester rámutatott: 1956-ban győztek a szabadságszerető magyarok, kis nemzetünk megmutatta a világnak, hogy le lehet rázni az elnyomókat.

A gyásznapi rendezvény résztvevői gyertyákkal és mécsesekkel rótták le kegyeletüket az 56-os emlékműnél.

F.M./B.P.

Fotó: Seres Péter

Képgaléria

Tartalom megosztása: