A kicsiny, késő román kori „imolácska” (ahogy Rómer Flóris, a magyar régészet egyik megalapozója nevezte a mintaszerű templomocskát) az idők folyamán egyre-másra fogadta az imádságokat és az óhatatlan enyészetet – ne csodálkozzunk hát, hogy 1690-ben a következővel illették: „puszta, félig romos”.

1717 körül felújították, ám 1748-ban ismét rossz állapotúnak találtatott. A XIII. századi déli bejáratának kerete az 1978. évi renováláskor került napvilágra.

A csúcsos bádogsisakú, négyszögletes harangtornyot 1780 után építették, 1860 körül pedig klasszicista külsőt kapott.

A temetőkápolnának „becézett” templomot legutóbb 2016 őszén újították fel, így ismét régi fényében tündököl Besenyő dombján, vigyázó tekintetét a közigazgatásilag hozzá tartozó Aranyoslapi-forrásra veti.