2026.05.15. – Dr. Győrffy Zsuzsa

Zalaegerszeg cmer

Dr. Győrffy Zsuzsa egyetemi docens a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója és kutatója.
A Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori iskolájában szerzett PhD fokozatot pszichológiából, majd 2018-ban habilitált egészségtudományok területén.

79 tudományos közlemény és 2 önálló kötet szerzője.

Kutatásainak középpontjában egyrészt a gyógyítok testi-lelki egészségével kapcsolatos vizsgálatok állnak, másrészt 2017-től kutató és gyakorlati munkája a digitális egészséggel kapcsolatos kutatásokra
irányult.

2017 óta folytat intenzív kutatásokat a digitális egészség területén.
2020-ban kutatócsoportjával (Digitális Egészségügyi Megoldások az Orvoslásban – DEMO projekt) OTKA alapkutatási pályázatot nyert el „E-orvosok és e-páciensek Magyarországon: a digitalizáció szerepe és lehetőségei az egészségügyben” címmel. E vizsgálatsorozat középpontjában a digitális egészség társadalmi, magatartástudományi aspektusai állnak, azok a lehetőségek, amelyek révén a technológiai megoldások sikeresen adaptálhatók a mindennapi orvoslásba.
E projektnek szerves része annak vizsgálata, hogy a különböző társadalmi csoportok egészségügyi hozzáférését és ellátását javíthatják-e, és ha igen, akkor milyen módon az olyan digitális technológiák, mint a telemedicina vagy az okostelefon-alapú platformok. Mindennek mentén kutatócsoportja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egészségügyi Kutatási Programjával (Docroom) közösen a sérülékeny társadalmi csoportok digitális egészséggel kapcsolatos lehetőségeit is vizsgálja és részt vesz a telemedicinális program gyakorlati megvalósításában és képzési programjában.

Tudományos díjak, elismerések

  • 2017 – Orvosi Hetilap, „Markusovszky Díj”
  • 2016 – MTA Bolyai Plakett
  • 2016 – Ideggyógyászati Szemle, Szerkesztőségi Különdíj „Mental health of Physicians – nationwide, representative study from Hungary” című cikk
  • 2015 – Semmelweis Egyetem „Rektori Dicséret” kitüntetés
  • 2015 – Az EConsilium internetes orvosi portál „legolvasottabb cikkének” díja
  • 2013 – Az Elitmed „TOP10 legolvasottabb tudományos közleményének” egyike a „Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban” című cikk
  • 2013 – Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. Vándorgyűlése, „Legjobb Poszter díja”
  • 2010 – Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Nemzeti Kongresszusa, „Legjobb Fiatal Előadó díja”
  • 2005 – Orvosi Hetilap, „Markusovszky Díj”
  • 2004 – Magyar Pszichiátriai Társaság, „Legjobb Poszter díja”

Képgaléria a zalaegerszegi előadásról: