Egyszer aztán mit gondolt magában a nagyobbik legény, mit nem, elindult szerencsét próbálni. Úgy gondolta, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Szólt az édesapjának és a szeretett testvéreinek, hogy útnak ered, s ha jól alakul a sorsa, visszajön értük, és elősegíti az ő boldogulásukat is. Teltek-múltak az évek, de a nagyobbik fiú csak nem jött haza. Ekkor azt gondolta a középső fiú, hogy ő is felkerekedik, hátha ő nagyobb szerencsével jár. Így is cselekedett, ám az évek peregtek gyors egymásutánban, de róla sem jött semmi hír. Az öregember beteg lett, s utolsó kívánsága az volt, ha nyomorúságban is, de együtt legyen a családja. Utoljára még szerette volna látni a fiait. Ezért szólt a legkisebbnek, hogy kerekedjen fel, és keresse meg fivéreit. A fiú kisvártatva útnak eredt. Ment-mendegélt, míg egy nagy folyóhoz nem ért. Annak a partján búslakodott egy törött szárnyú aranytollú sas. A fiú megsajnálta a bágyadt madarat, és bekötözte a sérült szárnyát. Hálából a sas elárulta, hogy találkozott a fivéreivel, s elviszi oda, ahol élnek.

Három napon és három éjjelen át repültek egyhuzamban, mígnem egy csodálatos rézpalotához értek. Amikor a fiú a veretes kapuhoz ért, az őrök rögtön megragadták, és a király elé vitték. No és mit gondoltok, ki volt a király? Ő sem akart hinni a szemének! Az idősebbik báty ült a trónszéken. Elcsodálkoztak mindketten, és a viszontlátás örömétől elérzékenyülten egymás nyakába borultak. A legkisebb fiú mikor elmesélte, hogy miért eredt útnak, a testvére nagyon elszégyellte magát. Eszébe jutott, hogy mit ígért a kedves édesapjának, de a jó világában teljesen elfeledkezett róla. Útnak eredtek hát, hogy a középső testvérüket is megleljék. A sas segítségével hamar megtalálták őt is egy ezüstvárban, ahol királyként nagy pompában éldegélt. Mikor megtudta, mi történt, ő is elképesztően érezte és nagyon elszégyellte magát. Most már mind a hárman együtt indultak haza. Útközben megálltak pihenni, betértek nagyvonalú segítőjük, az aranytollú sas várába. Amikor hálából megcsókolta a legkisebbik fiú a sast, az nyomban egy aranyhajú királylánnyá változott. A király a daliás ifjúnak adta a lánya kezét és egész királyságát.

Mindhárom fiú megcsinálta a szerencséjét, s most már gazdagon térhettek vissza apjukhoz. Megérkezésükkor az apjuk már nagyon beteg volt. A két idősebbik fiú bocsánatot kért az édesapjától, hogy elfeledkeztek ígéretükről, s messze földről hozott gyógynövényeikkel meggyógyították apjukat, majd magukkal vitték. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Bottló Péter (7.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium