A hősök emlékezete kötelez – megemlékeztek a POFOSZ tagjai

Zalaegerszeg címer
Hírek

A hősök emlékezete kötelez – megemlékeztek a POFOSZ tagjai

2024 október 24 - csütörtök

Már az évfordulót megelőző napon is városszerte megemlékeztek az ’56-os hősökről Zalaegerszegen. A keddi rendezvények sora a Magyar Politikai Foglyok Zalai Szövetségének programjával zárult.

 

A megjelentek először koszorúztak, majd a Börtönmúzeumban közös beszélgetésen idézték fel a történteket.

A hősök emlékezete kötelez mottó jegyében hívta életre a POFOSZ a rendezvényt, melyen a leszármazottak méltóképpen tiszteleghettek elődeik előtt. Céljuk, hogy az általuk képviselt forradalmi láng sose aludjon ki. Ennek érdekében idén fiatalokat kértek fel arra, hogy készítsenek interjúkat a 68 évvel ezelőtti események túlélőivel, majd mondják el véleményüket.

Kiss Bódog Zoltán, a szervezet vármegyei vezetője rámutatott: két nemzedékkel később is fontos ’56 eszmeisége. Azért hívták életre a programot, hogy a forradalomban résztvevők dicsőségét és az általuk képviselt értékeket felelevenítsék és az utódoknak továbbadják.

A közös múltidézés után a résztvevők a Börtönmúzeum elé vonultak, ahol koszorúval és mécsesekkel emlékeztek a forradalom és szabadságharc áldozataira.

N.J./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: