
A Kebab című színházi előadás megtekintése
A kedvesnek korántsem mondható Voicu tudta nélkül kezd bele Bogdan és Médi egy dokumentumfilm forgatásába az utcalány életéről, mindenapjairól. Mikor ez futtatójának tudomására jut, megfenyegeti a fiút, hogy diplomamunkáján kívül másban is segítségére lehet, már ha meg akarja őrizni testi épségét. Bogdan kénytelen-kelletlen belemegy, és együtt nekiállnak az internetes felnőtt filmek és élő adások forgatásának. Az üzlet jól megy. Bogdan lediplomázik, állást kap, mikor bejelenti, nem forgat velük tovább.
Médi ekkor bejelenti, amit már Voicu is tud, hogy terhes Bogdantól. Ennek és Bodgan kilépésének hírére kibújik a vadállat a „kedves” élettársból, és Médi hasát tapossa, míg az eszméletét nem veszti. Utána rákényszeríti Bogdant a lány megfojtására.
A lány halála után tudjuk meg az igazságot, miszerint Médi és Voicu 10 hónappal ezelőtt találkoztak Bukaresten. A lány mindössze 14 éves, jóhiszemű és naiv. Csak abban biztos, hogy menekülni akar, egy jobb világba, melyhez asszisztál a szerelmet színlelő Voicu, aki lekenyerezi a kislányt megnyerő stílusával. A naivitás és a hamis ígéretek lettek egy szegény kislány veszte, aki előtt ott állt a jövő, és mégis megfelelő odafigyelés és élettapasztalat híján belesétált a csapdába.
Az általános álláspont, hogy nem veszünk tudomást az effajta brutalitásról. Saját társadalmunk erkölcsi fertőbe süllyed, mivel egymásra nem figyelve sétálunk el egymás mellett. Egy tragédia vagy egy jól előadott színmű is felhívhatja a figyelmet arra, amit országok, kormányok és mi egyszerű emberek elfelejtünk. Nyitott szemmel járni és másokon segíteni, talán egy kicsit odafigyelni.
Scheibelhoffer Máté (11.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Tartalom megosztása: