keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

A Kölcsey-laborban jártunk

Zalaegerszeg címer
Hírek

A Kölcsey-laborban jártunk

2014 december 15 - hétfő
Október 8-án látogattunk el először a Kölcsey Ferenc Gimnázium új, biológia-fizika laborjába. Busszal mentünk, érkezéskor már vártak minket az előadók.

Két csoportra osztották az osztályt és laboros köpenyt is kaptunk. Pár percig mosolyogtunk egymáson, mert elég viccesen néztünk ki. Ezt követően a terembe vezettek minket. Az asztalokat két oszlopba rendezték és már minden elő volt rájuk készítve. A veszélyesebb szereket tőlünk elzárva tartották. Ismertették velünk a balesetvédelmi szabályokat, ezután nekiláttunk a kísérleteknek.

Biológiából az érzékszervekkel, a mikroszkópokkal, a fotoszintézissel és a keményítő kimutatásával foglalkoztunk. Fizikából a feszültséget, a sűrűséget, a tömeget, a térfogatot, az egyenes vonalú egyenletes mozgást és a termikus kölcsönhatást szemléltettük. Minden alkalommal párokban dolgoztunk és mérési jegyzőkönyvbe jegyeztük le a kísérletek tapasztalatait.

Ebben a félévben négyszer látogattunk el a laborba, még most is sokat beszélgetünk az ott látott kísérletekről.

Vass Veronika 8.b
Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: