Karáth Anita, Bajnóczy Zoltán és Páncél Kristóf tanárok válogatták a verseket és dalokat, melyek nem szimpla szavalatként hangzottak el, hanem a gyermekkortól az időkorig az élet fontosabb epizódjait felvillantó mű részeként. A létezés állomásai és az újraéledés színdarabjaként. Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című verse adta mindennek az alapját.

– Nem szerettem volna negatív felhanggal befejezni a műsort, ahogy a Kosztolányi vers végződik. Ezért találtam ki, hogy visszafelé szavalják el a szereplők a verset a végén (miközben fekete ruhájukat visszacserélik fehérre) – mondta Török Marcell, aki rendezőszakon szeretne tovább tanulni.

– Nagyon ütős ötlet volt. Az is ritka, hogy humort visznek a költészet napi programba.
– Nem a merev, szokásos formát szerettem volna megvalósítani. Ezért kezdődött az egész annak a paródiájával, amikor valaki kiáll a színpadra és felolvas egy unalmas szöveget (Galla Miklós-szerű monotonitással, befelé fordulással és sok köhögéssel)

– Hogy fogadták a szereplők az elképzeléseidet?
– Jól, gördülékenyek voltak a próbák. Részben önként jelentkeztek a szereplők, részben az iskola irodalom szakkörösei vettek részt a műsorban. Külön köszönet a három vendégszereplő kisgyereknek és Agg Lilinek, aki a háttér grafikákat készítette.

(Zala-Lap, B. K.)