Majd az író-olvasó találkozókon szokásos beszélgetés kreatív játékba váltott át, amikor is a gyerekek bevonásával rögtönzött vidám meséket az író, nagy tetszést aratva a hallgatóság körében. Nem mindennapi szereplők és asszociációk töltötték be a teret néhány perc alatt. Így a süteményt sütő fókalány, a magányos fa, a fában szegény erdő, az örökké zöld jelzőlámpa, mely ráadásul beszéli a fák nyelvét, hogy csak néhány kiragadott példával éljünk.

– Gyerekkorában is gyakran álmodozott? Innét maradt meg az élénk fantáziavilág?

– Elég magányos gyerek voltam és ezt átvészelni segített a fantáziavilágba menekülés.

– Hogy érzete magát a két zalaegerszegi találkozón?

– Jó volt a légkör, kellően előkészített a találkozó és a gyerekek éppen optimális érdeklődést mutattak.

– Van olyan gyerek, akit nem ragad magával egy ilyen kreatív játék?

– Egyén nem igen, de passzív közösségek vannak. Ennek az okát nem sikerült kiderítenem, de teljes kudarcot még sehol sem vallottam.

– Gondolta, hogy a könyve ilyen sikeres lesz?

– Reméltem, és igyekeztem úgy megírni, hogy a gyerekek mellett a felnőtteket is kellően szórakoztassa.

– Külön felnőtteknek szóló írása lesz-e?

– Igen, egy elmúlt szerelem története, ahol a fejezetekben felváltva olvashatók a nő és a férfi szemszögéből a megélt események?

– A női szemszöget honnét vette?

– Először úgy volt, hogy egy hölgy kollégám írja ezeket a részeket, de mivel gyorsabban készen lettem az én fejezeteimmel, megírtam a női oldalt is.

– Sikerült-e a gyerekkori magányos létet legyőzni?

– Azt hiszem, ez mindenkinek csak időszakosan sikerülhet. Aki szerencsésebb, annak hosszabbak ezek az időszakok, de véglegesen soha nem győzhetjük le a magányt.


(Felvételünk az Öveges ÁMK könyvtárában készült.)

Zala-Lap, Bánfi Kati