Először a Trojane-i pihenőhelynél álltunk meg, ahol lehetőségünk volt fánkot venni, és gyönyörködni a látványban. Majd Olaszországba vezetett az utunk, a csodálatos kikötővárosba, Triesztbe, ahol egy kis időt a tenger partján tölthettünk. Nagyon szép volt a kilátás, megnéztük a Monarchia hangulatát idéző épületeket. Aztán indultunk tovább, vissza Szlovéniába, ott először megálltunk a Skocjani-barlangnál. Ez egy cseppkőbarlang, földalatti folyóval. A barlang belsejében érdekes módon alakították ki a látogatók számára a közlekedést, a magasban a fal mentén korlátok mellett lehetett haladni, ugyanis olyan mélység tátongott alattunk, amelyhez foghatót egész Európában nem láthatunk. A szüleimmel már voltam cseppkőbarlangban Magyarországon, de az csak töredéke volt ennek a káprázatos látványnak. A folyó felett nagy magasságban egy keskeny híd vezetett át. Nekem nagyon tetszett az élmény, örülök, hogy elmentünk oda is.

Ezután felkerestük a doberdói háborús emlékhelyeket, elsőként az első világháborúban hősi halált halt, nagy számban magyar katonák nyughelyét, az Osztrák-magyar Katonai Temetőt. Koszorút helyeztünk el, így fejeztük ki tiszteletünket a szörnyű háború áldozatai előtt, majd elénekeltük a Himnuszt, valamint a Szózatot. Majd megálltunk a Magyar Kápolnánál, amit szintén megkoszorúztunk, elmondtunk közösen egy imát. A doberdói „nagy hegyen” is tettünk egy sétát, bunkerek, lőállások mellett haladtunk el, megállva az emlékmű előtt, melyen ez olvasható: „Ellenségek voltak a csatákban, / De testvérek lettek a halálban: magyarok és olaszok”.

Kora este érkeztünk Goriziába, Zalaegerszeg olaszországi testvérvárosába, és a határt újra átlépve Nova Goricába értünk, a szálláshelyünkre. Mindenki nagyon fáradt volt, de azért lefekvés előtt még beszélgettünk egy kicsit.

Másnap Tolmin felé vettük az irányt, ahol át kellett ülnünk két kisebb buszba, mivel a mi nagy buszunk nem fért volna el a hegyekben, a kisebb-nagyobb kanyarokban. Még egy szakaszon gyalogoltunk is, mire felértünk a Jávorca-hegyre a Szentlélek-kápolnához, ahol meghúzhattuk a harangot. Az idegenvezetőnk mondott pár gondolatot a kápolna történetéről, a környéken folyó első világháborús csatározásokról. Arról híres ez a fából készült kis ökumenikus kápolna, hogy a magyar, szlovén és osztrák katonák, miközben harcoltak az olasz katonaság ellen, pihenőidejükben önként építették a csatában elesett bajtársaik tiszteletére és emlékére. A belseje tele volt a harcban elhunyt katonák neveivel. Miután leróttuk kegyeletünket, elsétáltunk a közelben lévő kavernába is, ahol egy részen be lehetett menni, majd hosszas keresgélés után rájönni, hogy merre is van a kiút.

A Vindgar-szurdok volt az újabb állomásunk. A sziklahasadék mentén sétáltunk végig a szurdokon, lent a folyó kísért bennünket. Amint mindenki visszaért, a Vrsic-hágón át Bledbe indultunk. A hágón 50 hajtűkanyaron keresztül jutottunk át, 25 kanyar fel a hegyre, és 25 kanyar le a hegyről. Nekem kicsit fájt a fejem a sok kanyartól, de a látvány kiengesztelt ezért. Bledben megálltunk a tónál, kaptunk időt nézelődni és fagyizni. A szép tó közepén volt egy kis sziget, rajta egy kis kápolnával.

Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, gondolom, mások is így vélekednek róla.

Császár Amina (9.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg