Egyszer azonban egy édesanya, Márta két gyermekével, Julival és Ádámmal érdeklődött a ház után. Nagyvárosban éltek, szükségük volt a nyugalomra és a csendre. A családnál nehéz idők jártak, drága édesapjuk egy éve háborúban halt meg. A gyermekek zárkózottak és csendesek voltak. Meg is vették a házat. Első ránézésre félelmetesnek tűnt, aztán mikor egyre jobban csinosították, barátságos kis otthont varázsoltak belőle. Kétszintes volt, de a padlásra csak létrával lehetett felmenni, ám az nem volt a háznál. Élvezték az életet, a tóparton a csendet, a madarak csicsergését, a természetet, de az éjszakák mindig nyugtalanok voltak a gyerekek számára. Édesanyjuk minden este mesét olvasott nekik, és imádkoztak. Ima után csókot lehelt arcukra, majd nyugovóra tért. Miután kiment a szobából, Juli és Ádám nem tudtak elaludni, mindig zajokat hallottak. Nagyon féltek. Kaparó hangok voltak, mintha valaki mászkálna felettük. Juli az öccsét vigasztalta: ne félj Ádám, ne félj, apa a mennyországból mindig vigyáz ránk! Közben ő is reszketett. Félelmükben lassan elaludtak. Így teltek az esték. Édesanyjuknak volt elég gondja-baja, a gyerekek ezt pontosan tudták, így sosem zavarták félelmeikkel. Egyik nap már alkonyodott, kint játszottak az udvaron, és arra lettek figyelmesek, hogy megmozdul a függöny a padláson. Rohantak be rémülten a házba édesanyjukhoz. Márta kiment, felnézett az ablakra, de nem látott semmit. Megnyugtatta gyerekeit, hogy csak a szél játszik velük. Eljött az este ismét, amikor véget ért a mese, már épp elaludtak volna, szörnyű kaparásra, zajongásra lettek figyelmesek, erősödtek a hangok, nagyon megijedtek, és átrohantak édesanyjuk szobájába. Ő ágyba parancsolta őket, énekelni kezdett nekik, így lassan elaludtak. Szombat reggelre virradt, épp piac nap volt. Márti dolgozni készült, de mielőtt elment meghagyta a gyerekeknek, hogy menjenek el a piacra, és vegyenek friss zöldségeket, és húst vacsorára. Ádám és Juli megfogadták, hogy ha elmennek vásárolni, vesznek egy létrát is, hogy megtudják, végre mi nem hagyja őket aludni. Így is történt, a spórolt pénzükön vettek egy fa létrát, amit gondosan elrejtettek Márti elől. Beköszöntött az este, megvacsoráztak, lefekvéshez készülődtek. Mikor Márti abbahagyta a mesélést, elköszönt a gyerekektől csend lett, és elkezdődött a szörnyű zaj. A gyerekek elővették a létrát, amit ágyuk alatt rejtegettek, odatámaszozták a padlásajtóhoz, és felmásztak. Sorsot húztak, hogy ki másszon fel elsőként. Juli húzta a rövidebb gyufaszálat. Miközben mászott fel a létrán Ádám suttogta neki reszkető hangon: Ne félj! Ne félj! Mikor Juli felért, a végtelen sötétség tárult szeme elé. Egyszer csak két világító szemet pillantott meg, ami egyre csak közeledett felé. Annyira megrémült, hogy majdnem leesett a létráról. De ahogy közelebb jött felé, látta, hogy egy cica az. Szegény vékony volt, és nagyon öreg.

A gyermekek lehozták, megetették, a kályha mellé terítettek neki egy plédet, és aludni hagyták, majd ők is nyugovóra tértek. A zajokat többé nem hallották.

Balázsi Rebeka (9.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium