Tanult szakmája a villanyszerelő, de ebben a világban nem talált boldogságra. Tanulmányait két évig betegség szülte kényszerből szüneteltetnie kellett. Az őt sújtó mániás depressziót mégis inkább a sors ajándékának tartja, mert ez a sötét kor indította az írásra, és hogy betegtársai támasza legyen az általa szerkesztett, a betegség nevét viselő weboldal.

Az elmúlt 6 évben több mint 350 verset írt, eleinte az egyszerű dalszöveg jellegűtől a mai formáig, melyben már magyartanára is „józsef attilai” lelkületet érez. Nem hétköznapi helyzet volt, ahogy az iskola jelenlévő magyaros pedagógusai elemezték a még néhány napig tanítvány írásait.

Attila saját bevallása szerint nem hogy rossz, de a legrosszabb helyesíró hírében állt, mely hibájától a Microsoft-tal való számítógépes munka szabadította meg. Terve, hogy főiskola után web-programozóként dolgozzon. Emellett az emberek segítése a célja, a fent nevezett weblaphoz hasonló oldalak létrehozásával, ahol a beteg emberek vigaszra, tanácsra, bátorításra lelhetnek. Több éve tagja a Napsugár Íróklubnak, ennek révén kérték fel, és a 2008-ban a Borostyán Kiadó által megjelentetett „Netlíra” antológiában négy verse is bekerült.

Terve még, hogy könyvet írjon arról a pokolról, melyet betegsége súlyosabb időszakaiban élt meg és hogy elmondhassa, hogyan sikerült ebből a „művész betegségnek” titulált kórból kilábalnia. A beszélgetés során egyre inkább humoros oldalát is megcsillantotta, mint ahogy weboldalán (http://korczattila.uw.hu) található néhány mondata is erre utal „Pszichésen mindenki beteg, de engem legalább kezelnek:”

A zalai költők közül Turbuly Lillában talált tanácsadóra egy író-olvasó találkozón született kapcsolat révén. Szabadidejében a stadionban és a sportcsarnokban időzik, a kosárlabda és a foci megszállottja. De szereti a zenét, akár szövegíróként is szívesen ténykedne, bár mint mondja, hírnév nélkül nehéz bejutni ebbe a körbe.

Az olvasással kapcsolatban elmondta, inkább verseket szeret olvasni, többszáz oldalas regényhez nincs türelme, ezért is hálás Örkény egyperceseiért. Bár betegsége árnya mindig a feje felett lebeg, nem adja fel, belevág a tanulásba. Mindebben a családja, akik tagjai között több festőművész is van, mellette áll. Ő pedig menetel tovább.

Végtelen

Végtelen létemen,
fékem a félelem,
égtelen létemen,
a másvilág képtelen,
arra hogy szóljon,
félelmet oltson.

Végtelen centi, mennyi,
de mennyi, nincsen pontos,
csak látszat foltos,
nincsen anyag,
hol az oxid hanyag.

Csodával mégis van új.
Halállal semmi se múlt,
csak a lélek költözik délre,
egy szebb melegebb vidékre,
hol a lelkek csókolóznak,
egymásmellé bújnak.
(2004 – 2005.)

 „Mit vár tőlem az élet egy komor vasárnap?
Verset, könyvet, halottért könnyet?
A születés hús, az élet a köret.
Néha jót eszünk, máskor szöget
verünk a falba, sírva, sokat tapasztalva.

Lehetnék okos, szép vagy bátor,
akár egyszerre, bármikor, bárhol,
de én egy csendes vasárnap,
mást kérnék mástól?”
(Komor Vasárnap)

(Zala-Lap, B. K.)