Advent a Kertvárosban
A Kertvárosban is kigyúltak a fények advent első vasárnapján. A helyi közösség idén is az Apáczai Művelődési Központban ünnepelt, ahol a vendégeket teával és forralt borral kínálták. A gyermekcsoportok színvonalas produkciókkal léptek fel.
A zsúfolásig megtelt színházteremben az Eötvös iskola növendékei karácsonyi dalokat énekeltek. A Napsugár úti és a Csillagközi Óvoda csoportjai zenés koreográfiákat mutattak be. A közönség, köztük a szülők és nagyszülők tapsviharral fogadták a műsorszámokat.
A hagyományokhoz híven Molnár János atya egyházi áldását követően meggyújtották a koszorún az első gyertyát. Orosz Ferencné önkormányzati képviselő köszöntőjében a lelki felkészülés időszakának jelentőségét hangsúlyozta.
A rendezvény után a családok felkeresték Kertváros karácsonyfáját, amit korábban a szabadtéren állítottak fel. A fényárban úszó örökzöld ágaira új jelképek kerültek. A városrészben már tradícióvá vált, hogy az itt élők saját díszekkel teszik még szebbé a közös fenyőt.
K.I./P.B.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: