– Édes szájú mindenki. Majdnem azt mondtam, hogy a családban, de hiszen azok is vagyunk – mondta Tóthné Bonus Zsuzsánna, a zalaegerszegi gyermekotthon lakásotthonának vezetője. A városszéli családi házban 12 átmeneti neveltet tudnak fogadni, jelenleg 11 kamaszlakó van, ami mégsem tekinthető teljesen átlagos családnak. Az idén szép karácsonyt könyvelhettek el, mert sok gyerek hazautazott az igazi szüleihez.

– Ezeknek a gyerekeknek van családjuk, de különböző okok miatt nem nevelkedhetnek ott. Amíg a viszonyok rendeződnek nálunk lelnek otthonra. A szülőkkel folyamatos a kapcsolattartás, a gyámhivatal dönti el a hazalátogatás gyakoriságát. Az idén sokan mentek haza az ünnepekre, nincs ez mindig így. Sajnos sorozatos traumákat élnek át a gyerekek, olyanokat, melyet felnőtt fejjel is nehéz lenne feldolgozni.

Ezért azt mondom, csak szeretni szabad őket. Igyekszünk minél jobban közelíteni a családi élethez. Öt nevelő és egy fejlesztő pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. Öttagú szülői gárda vagyunk, nem is lehet szétválasztani a munkát és a magánéletet. Amikor dolgozni jövök, akkor is azt mondom, hazajövök. Vagy amikor bevásárolok, van, hogy elfejeltem, ez most otthonra kell vagy a másik otthonra? Összefolyik a kettő.

– Mennyire lehet közel engedni a nevelőknek magukhoz a gyerekeket?
– A hivatalos álláspont szerint túl közel nem. De nem lehet úgy gyerekekkel együtt élni, hogy nem ölelem magamhoz, nem érzek vele együtt. Sőt az otthoniak is bekapcsolódnak az itteni családba, mintha nagyszülők vagy egyéb rokonok lennének. A ház egyébként nyitott, nincs zárt ajtó, nincs iroda. Megtartjuk az ünnepeket, tanítjuk a házimunkákat, megbeszéljük mi volt a suliban, megtartjuk a születésnapokat. Nyaralni megyünk, fényképalbumunk is van. Ha új gyerek jön, szeretettel fogadjuk.

Mindenkinek meg van a saját baja, legalább mi ne bántsuk egymást, erre próbálom tanítani őket, hogy védjük meg egymást befelé is, kifelé is. Mindezek ellenére természetesen várják a hazamenetelt. És utána nehéz visszailleszkedni. Hazamennek, néhány napig családban vannak és bizony szomorúak utána. Eltelik egy kis idő, mire visszazökkenek és élünk tovább.

(Zala-Lap, B. K.)