
Csendes főhajtással és filmvetítéssel tisztelegtek
Megemlékeztek a kommunista diktatúra áldozatairól Zalaegerszegen. A Gulág emlékműnél mécseseket, virágokat és koszorúkat helyeztek el. Ezt követően a Korona Szalonban levetítették az Ötödik alosztály – Vörösterror az Országházban című filmet.
A politikai rendőrség számtalan koncepciós pert készített elő. Ennek egyik áldozata volt Kovács Béla a Független Kisgazdapárt főtitkára, aki az akkori politikusok közül a legbátrabban lépett fel a szovjet térfoglalás ellen. Az Országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy bebörtönzésének idejét emléknappá nyilvánítja. A korszak legfőbb jellemzője volt a kiszolgáltatottság. Bárkiből válhatott áldozat. Erről emlékeztek meg a zalaegerszegiek is.
A csendes főhajtást követően a Korona Szalonban folytatódott a program, ahol Szilasi Gábor mondott beszédet. A miniszteri biztos felidézte az embertelen rendszer tragikus élettörténeteit és a nemzeti szuverenitás értékeit.
A tisztelgés filmvetítéssel folytatódott, ami a vörösterrort és a radikális ideológiák térnyerését mutatta be. Levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban mintegy 100 millióra teszik a kommunista diktatúra áldozatainak számát.
M.O./V.S.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.




























Tartalom megosztása: