Akkor most elmesélem, hogy is történt az eset. Egész este tanakodtam, hogy tudnánk bemenni jegy nélkül, és elkezdtem mérgelődni, hogy totál nem fair, hogy az újságírók a fényképészek ingyen bemehetnek és ekkor beugrott… Mi lenne, ha mi is azok lennénk!? Kitaláltam, hogy a jövő nemzedékének kell gyűjtenünk anyagot a cigiről, drogról és az összes többi rossz dologról, amiről mind azt hiszik, hogy jó. Hiszen kinek másnak nem hinnék el a fiatalok, mint azoknak, akikre „felnéznek”, mert ha anya mondja; nos, az tudjuk, hogy milyen. Mindezt meg is írtam egyből a Vikinek SMS- ben, és csodák csodájára bele is egyezett. Nagyon megörültem neki, hogy sikerült, és egész este a másnapon járt az eszem. Reggel, mikor felkeltünk, nagyon izgatottak voltunk, én a suliban, ő pedig egy ballagáson. Közben nagy nehezen, de sikerült egyeztetnünk, hogy hol és mikor találkozzunk. 17 óra után néhány perccel oda értünk a helyszínre, ahol csodálkozva láttuk, hogy majdnem az egész terület körbe volt fedve nádtekerccsel, hogy még véletlenül se lehessen semmit se látni a fellépőkből. De mi okosak voltunk, és jobban is jártunk, mert oldalra álltunk a színpadhoz, és így mindent láthattunk, ami hátul a „kulisszák” mögött zajlott. A Meri már nagyon türelmetlen volt, és azt se vette észre, mikor Bence vele szemben állt, a Viki hívta fel rá a figyelmét.

Számos kérdést felvetettünk egymásnak, hogy mikor lesz vége, vajon hol kaphatunk majd autogrammot, de egyikünk sem tudott rá válaszolni, ezért a Meri megkérdezte egy kedves biztonsági őrtől, és ő megválaszt is tudott adni rájuk. A biztonsági őr azt is megmondta, hogy oda hívhatjuk a Bencét, és kérhetünk tőle dedikálást. Jaj, hát tetszett is ez nekünk, csak a Meri kis nyuszi volt, és nem mert neki szólni, és szerintem a Viki is az volt, csak okosan mindig kivágta magát, nem nekem kell, hanem neked. Így vártunk rá körülbelül majdnem egy órát, mire befejezte az éneklést, és hátra ment. Egy kis idő után mi is követtük a Vikivel, de nem jártunk sikerrel, ezért visszamentünk, és megkérdezte tőlünk a kedves úr, hogy kaptunk-e, mi meg válaszoltunk, hogy sajnos nem. Majd hátra küldött minket a munkatársához, aki nem volt olyan kedves, és nem engedte meg, hogy kapjunk aláírást tőle. Közben megjött a „nagy Csaba” autóval, és elállítottak minket onnan. Mi meg elmentünk a másik oldalra, ahol több szerencsével jártunk, merthogy kaptunk aláírást, csak nem attól, akitől akartunk volna. Zolán, a VIVA tv egyik vezetője adott nekünk autogrammot, és kedvesen megkérdeztem tőle, hogy a Bencének nem tudná-e megmondani, hogy jöjjön ki egy két percre, azt mondta, hogy jó, ki is jött a sátorból a „gorillájával”, csak nem láttak minket, és mindenki oda özönlött hozzánk, ezért nem jöttek oda, ahol voltunk. Majd egy kicsivel később azok a 13-15 éves lányok elkezdtek sikongatni a Csaba után, hogy nekik mennyire kell tőle egy autogramm, és akik ott voltak, mindenki kapott is egyet-egyet. Majd ránk néz, mi is ránézünk a Vikivel, és nem szólunk hozzá semmit, majd elment. Ezek után visszamentünk hátra, és megint találkoztunk a Zolánnal, és elmondtam neki, mi történt a Bencével, és megint megkértem, hogy hívja ki, mire azt felelte, oh, hát tudjátok, hogy ezek milyenek, mindig kijönnek, és azzal ott is hagyott minket. Majd megláttuk a fényt a sötétségben; két kedves hölgyet pillantottunk meg, akik éppen cigiszünetet tartottak. Megkérdeztem az egyiktől illedelmesen udvariasan, hogy csak egy autogrammot szeretnénk a Bencétől, és hogyan lehetne rá lehetőségünk. Csodák csodájára azt válaszolta, hogy megnézi, mit tehet az ügy érdekében, és elment a sátorhoz, hogy beszéljen a Bencének a gorillájával, de ő nem engedte oda hozzánk biztonsági okokból kifolyólag, de mi meg névre szóló aláírást szerettünk volna, ezért a hölgy megkérdezte tőlünk, mi a nevünk, és elkérte a füzetet tőlünk. Kicsivel később kihozta, és azt vettük észre, hogy a Viki kapott egy szívecskét az i betűjére, az én nevemet meg elírta. Kicsit szomorkás voltam emiatt, de nagyon örültem neki, hogy 3 óra után összejött.

Majd megint hátra mentünk, ahol a Csaba dedikált nagy szorgalmasan, és mi is beálltunk, hogy ha már itt vagyunk, tőle is kérjünk, legalább majd később jó pénzért eladjuk. Mikor megkaptuk azt az aláírást, nem is tudom, hogy épp’ mi kerülgetett a döbbenet vagy az, hogy nagyon nevetnem kell, mert egyből az jött le mind a kettőnknek a Vikivel, hogy ilyet otthon is csinálunk. Ezek után összegeztük a napot, és azt vettük észre, hogy az emberek 97%-a nem annak mutatja magát, mint aki, és hogy ez mennyire borzalmas az döbbenetes. Majd miután megkaptunk az otthon elkészíthető aláírást, visszamentünk a kedves biztonsági őrhöz, aki mellesleg már jobban izgult, hogy kapjuk meg az aláírást a Bencétől, mint mi, megmutattuk neki az otthon is előállítható dedikálást, és ő is ugyanezt mondta. Hirtelen a nagy semmiből rendőrök bukkantak fel, és kettő emberkét vittek el, akik loptak. Vikinek ez is nagyon tetszett, meg nekem is, hisz ilyet nem mindennap látni élőben, hogy egy embert a rendőr felcsap a motorháztetőre és megbilincselik……. Gyorsan eltelt az idő, és már vége lett a koncertnek is, ezért elindultunk haza.

Az összegzésbe még az is belekerült, hogy a táskánkra nagyon kell figyelni, pláne ha fontos dedikálás van benne =).

Alotti Meriem, Varga Viktória (11.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium