keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Egy sima egy fordított

Zalaegerszeg címer
Hírek

Egy sima egy fordított

2016 szeptember 15 - csütörtök
A válogatott világbajnoki selejtezője miatti szünetet követően igazi nagyüzembe kezdtek a labdarúgó NB II-ben a csapatok. A ZTE FC a harmadik helyről várta a Budaörs csapatát.

Rögtön a találkozó elején a kapujához szegezték ellenfelüket a kék-fehérek, de a gól nem jött össze. A szívósan védekező vendégek kontrái komoly veszélyt jelentettek, egyszer Szappanosnak, másszor a kapufának hála kerülték el a zalaiak a gólt. Fordulás után a debütáló Bobál remekül került helyzetbe, centikkel lőtt mellé, majd megzördült a háló, igaz csak oldalról. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy jól sikerült kontra után Stieber lövése utat talált a hazai kapuba. A ZTE próbálkozott, de a kínos vereséget nem tudta elkerülni.

A hét közepén a Soroksárhoz látogatott Csató Sándor együttese. A TV nézők is láthatták, ahogy a 18. percben Deutsch szabadrúgása egy védőn megpattanva a hálóba kötött ki. A házigazdák ritmust váltottak és átvették a találkozó irányítását. A 34. percben egy védelmi hibát kihasználva sikerült egyenlíteniük. A második félidőben a hazaiak domináltak, de jó állta a sarat a ZTE védelme. A lezúduló eső után már csak a küzdelem dominált, amiből a ZTE jött ki jól, hiszen a csereként pályára lépő Daru Bence a 93.percben egy fejesgóllal eldöntötte a találkozót.

A ZTE tehát egy hazai vereség és egy idegenbeli bravúr után vasárnap a tabella hátsó rétegéhez tartozó, de rendkívül egységes Szolnok csapatát fogadja 18 órától.

Jóna István

 

Tartalom megosztása: