Rozsnyói Sándor Zalaegerszegen született 1930-ban.

Sportpályafutását gimnazistaként a ZTE kosárlabda csapatában kezdte.
1949-ben megkezdte tanulmányait a Testnevelési Főiskolán, és az iskola egyesületének kosárlabdázója lett.
Simek Ferenc atléta mesteredző felismerte atlétatehetségét, ezért az ötvenes évek elejétől egyesületének atlétika szakosztályában is sportolt.
Fő száma kezdetben a 800 méteres síkfutás volt, később az akadályfutás.
1953-ban testnevelő tanári oklevelet szerzett és a Kandó Kálmán Villamosipari Technikumban kezdett tanítani.
1954-től a kosárlabdázást a Petőfi VTSK egyesületben folytatta, egyúttal a Budapesti Haladás atlétája lett.
Ugyanebben az évben akadályfutásban magyar bajnoki címet szerzett és a magyar válogatott tagja lett.
A berni Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, egyúttal ő lett a versenyszám első hivatalos világcsúcstartója. Összesen tizenötször szerepelt a magyar válogatottban.

1955-ben kétszer állított fel országos rekordot, majd 1956-ban ismét javított a világcsúcson.

Az 1956. évi nyári olimpiai játékokon a brit Christopher Brasher mögött a második helyen végzett.

A fotón középen Rozsnyói Sándor.  (a melbourne-i olimpián 1956-ban)

Rozsnyói nyakába először az aranyérmet akasztották, mert a zsűri kizárta Brashert Rozsnyói akadályozása miatt. Rozsnyói viszont azt nyilatkozta minden fórumon, hogy vetélytársa nem akadályozta őt. A zsűri döntése utáni tiltakozások után megváltoztatták az ítéletet, Rozsnyó Sándornak pedig csaknem ötven évvel később Nemzetközi Fair Play díjat adományoztak.

Az olimpia után nem tért haza, Ausztriában telepedett le. 1957-től 1958-ig tagja volt az osztrák válogatottnak. 1960-ban az Osztrák Olimpiai Bizottság munkatársa és az atlétaválogatott edzője volt. 1962-ben és 1963-ban a bécsi egyetemen földrajzot tanult, majd 1964-ben kivándorolt Ausztráliába. Nyugalomba vonulásáig Sydneyben testnevelő tanárként és teniszedzőként tevékenykedett.